Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Együtt maradnátok?
Van egy lány, aki nagyon kedves számomra.Ő 13 volt, amikor összejöttünk, én 14. Együtt voltunk 4 évet, aztán szakítottam vele, mert az egyetem mellett nem igazán találtuk a közös hangot. Nagyon megbántam a szakítást és lehetőségem lett vele 1 éve újra összejönni. Jelenleg én dolgozom, ő pedig egyetemre jár és olyan dolgokat tesz meg velem, ami nagy önzőségre vall. PL: Fiú barátainál alszik(barátnőjével), nem képes beszélni velem napi szinten 10percet, mert vele mindig történik valami és nem ér rá. Megbeszéltük, hogy akárki elmegy szórakozni, jelezzük egymás számára, ha hazaérünk, ezek is elmaradtak. Én elmondtam neki a problémáim, azt mondta ő ezen nem nagyon tud változtatni és nem is szeretne, ő elmondtra, hogy kicsit nyugdíjas a párkapcsolatunk, erre én programokat szervezek, amik jót tennémnek a párkapcsolatunknak és utána ő tologatja az időpontokat, akár hónapokkal. Amikor összejöttünk újra, azt mondta, hogy csak velem akar lenni és hiányzok az életéből, jelenleg annyit mond csak, hogy ilyen korszakja van és sajnálja, viszont nem akar szakítani, mert tudja, hogy többet nem jönnénk össze. Alapavető dolgokban is nagy különbségek vannak köztünk, pl értékrend, pénz költés, ő elég sokat ad a külsőségekre, én inkább a belső értékre.
22 F





Miért vállaltad magadra a csicska szerepét? Élvezed? Élvezed a fájdalmat, a kihasználtságot, ha nem szeretnek viszont?
Kár volt újra összejönni vele. Nem ő életed nője, nem ő életed szerelme és tudsz te legalább ugyanilyen jó, ha nem jobb nőt találni még később.










Nemhogy kihasznaltad volna az idöd élni vagy csajozni mint futni a busz utan ami nem vesz fel.
Magadat szivatod










Őszintén: most valahol visszakapod tudat alatt, hogy pár éve, amikor odavolt érted, otthagytad. Most ő egyetemista, neki tárult ki a világ, már nem az a nő, akibe anno beleszerettél.
Egyértelműen le se toj, nőként mondom.
32N





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!