Az én hibám, vagy mi a megoldás?

Van a csaladomnak egy régi ismerőse, akivel nemrég összejöttem, több év magány után ,egy válást követően. A magányos periódusom alatt voltak rövidebb kapcsolataim, amelyeket értelmetlen lett volna folytatni, amolyan kisérletek voltak , próbáltam visszatalálni önmagamhoz.

Most ez a pasi 5 évvel nagyobb mint én, én 41 éves vagyok.

Első perctől nagyon nyomult , amit pozitivan próbáltam felfogni, hogy bejövök neki , de nehéz volt elviselni azt a mézi mázi , tapadós stilusát, ahogy mint a bogáncs , kérésre se hagyta el a házam, “ mindjárt megyek “ kiáltással hátravágta magát a szoffámon és reggelig aludt .

Egyszerűen túl sok volt nekem ez ennyi év magány után , ahol vágytam a társkapcsolatra , de el is szoktam tőle , megszokva a sok én időt , ami ijesztő volt, hogy mind eltűnt.

Ezt közöltem a barátommal , amit látszólag megértett , de végül minden ment a régi mederben, hivatlanul jött sokszor, mert szerinte más férfi lehet a dologban , ha én igy lazán kezelem őt.

Egyre jobban nyomult en egyre jobban távolodtam, már már goromba voltam sokszor , es hibasnak éreztem magam , ő meg vádaskodó könnyes szemekkel nézett.

Hirtelen egy hisztis , undok nővé váltam , hamar kimeritenek engem a kapcsolatok.

Nem tudom, a szex köztunk működik, amit szintén ő kezdeményez , de ok. De valahogy nem szimpatikus nekem a stilusa, mint ember sem és nem hiszem hogy meg tudom szeretni. Valahogy olyan jellemtelen embernek látom, ő engem meg szivtelennek.

Pedig nem vagyok az.

A közös idő jól telik, de én sokallom, ő kevesli.

2 hónapja tart a kapcsolat

Mi a teendő?