Miért akarhat gyereket mindezek ellenére?

Szerintem igen.

Ha mindig vársz valamire sosem lesz gyereked

Nem. Egy instabil kapcsolatra nem szabad gyereket vállalni.

Egy stabil kapcsolatot is próbára tesz a terhesség és a gyerek.

Hát még egy ilyet ahol "gondolkodik hogy hazaköltözik.."

Felejtsd el.

Ahogy #8 írja. Nem miattad akar gyereket, nem azért, mert boldog veled, hanem mert anya akar lenni.

Pont azért nem mer kilépni a s2arfo5 kapcsolatból, mert abban a hitben van, hogy te x év után végre elveszed, és végre megérsz a gyerekre. Attól fél, hogy ha most szakít, akkor újabb 6-8-10 év, mire valaki úgy dönt, hogy most már eleget szívatta, kiérdemelte, hogy elvegye és teherbe ejtse. De neki 28 évesen már biztos, hogy van erre ideje és/vagy türelme.

Erre szoktàk mondani a nők, hogy nem tud eldobni 6 évet. Akkor is azt hiszi, hogy jövőre, vagy 2 èv múlva végre elveszed, ha kivárja. Ne keress benne logikát, mert nincs.

Viszont azt tudod, hogy ebből gyerek lesz, mert ő akarja, te meg nem teszel semmit.

Én azt gondolom (nőként egyébként), hogy igen, aki alapvetően szeretne anya lenni, az megérik erre és vágyik rá függetlenül attól, hogy milyen kapcsolatban van, illetve kapcsolatban van-e egyáltalán. Én nem vagyok híve annak, hogy egy gyereket nem lehet egyedül felnevelni úgy, hogy abból egészséges lelkületű, kiegyensúlyozott felnőtt ember legyen. Ezért is írtam a mondandóm végén (5 vagyok), hogy "már ha együtt szeretnék felnevelni". Van, aki képes bevállalni egy sz*r kapcsolatban is a gyereket úgy, hogy elég nagy eséllyel egyedül marad vele. Nincs ezzel sem baj, csak akkor játszunk tiszta lapokkal, gondolkozzunk eszerint.

Az én házasságom pl. jól működik, még is átbeszéltük már többször is, hogyha úgy adódna, akkor mindketten stabil lábakon állunk, érzelmileg kiegyensúlyozott életet élünk. Ha elválnak útjaink is lehet gyereket nevelni normálisan, egymással kommunikálva, nem kizárva egymást a gyerekünk életéből. Lehet azt mondani, hogy "persze persze, majd elharapódzik ez, ha váltok", de én jelen pillanatban ezt nem gondolom. Bármi is történjék, akárhogy is alázzon meg a férjem, attól még tudom, hogy a gyerekünknek jó apja és őt sosem fogom a saját sértettségem eszközeként használni. Ez pedig kölcsönös. Bár remélem sosem kerül rá sor, de ez azt gondolom intelligencia kérdése is, ahogy az is, hogy egy alapvetően rossz kapcsolatba vállalok-e gyereket. Ha bevállaljátok mindketten úgy, hogy pontosan tudjátok, hogy lehet, hogy nem együtt fogjátok felnevelni, hát legyen. Mi rossz lenne ebben?

Olyan két különálló barátot is ismerek, akik 35 és 38 évesen döntöttek úgy, hogy gyereket akarnak egymástól, mert mástól nincs reális esély, de mindketten vágytak rá. 5 éves a kislányuk, külön élnek, de mintaszülők, egy csodálatos gyerekkel. Sokkal jobban értékelik a helyzetüket, mint sok eltunyult, megkeseredett házaspár.