Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sok nőt erre cserélnek majd le?
Erről a videóról jutott eszembe a téma. https://www.youtube.com/watch?v=58WPqsRaX7s
Egyre élethűbb szexrobotok jönnek létre. Most még lehet, hogy durvának tűnik, de amilyen ütemben fejlődik a technológia, könnyen lehet, hogy 1-2 évtizeden belül olyan valóságos szexrobotokat fognak gyártani, ami már közel azt az élményt tudja nyújtani, mint egy valódi nő.
Mint azt tudjuk, a férfiak jelentős része legfőképpen szex miatt tart barátnőt. Sőt, sokan vannak, akik saját bevallásuk szerint a p.nci miatt hajlandóak csak elviselni a barátnőiket, és az ők igényeit teljesíteni.
Ha ezek a robotok a szex iránti vágyat sok férfi esetén teljesíteni tudják igazi nő helyett, akkor az azt jelenti, hogy több nő maradhat egyedül.
Lehet azt mondani, hogy robotot nők is vehetnek maguknak, de egy nő mást akar egy férfitól. Egy férfi egyedül is jól boldogul a világban, általában jobban keresnek, kiegyensúlyozott életvitelt tudnak folytatni és nő csak egy társ, sokaknak csak szextárs. Egy nő pedig általában sokkal több mást akar még a kapcsolatból, mint a szex. Egy jól kereső gazdag férfit, aki biztonságot nyújt, etc... ezt egy robot nem tudja megadni. Sőt, maga a robot is drága, amit meg kell venni. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy a férfiak számára a nőket sokkal könnyebben helyettesíteni tud egy valóságos robot a szex iránti igényért, mint egy nő igényeit egy robot férfi.
Ha ez széles körben elterjed, márpedig van rá esély (sőt, egészen biztos, csak az a kérdés, hogy mikor), akkor jelentős mértékű változás is bekövetkezhet az úgynevezett "szexpiaci értékben". Tudom, nem ennyire materialista a világ és létezik még olyan, hogy érzelem, szerencsére, de ha széles körben elterjed, bizony kevesebb igény lesz a fiatal és szép nőkre, akik mostanában túl sokat várnak el a p.nciért cserébe, csak mert megtehetik, mert nagy rájuk a kereslet és nagy pozitív diszkriminációban részesülnek, ezért van az, hogy a 10-es skálán 5-ös nő is minimum 8-as férfit akar kapni és meg is kapja. Igaz, ez csak 30 éves kor alatt van így, utána megfordul.
Tudom, nagyon materialista megközelítés, nem ennyire lesarkított a világ, de van benne nagy részigazság.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehet, h a noket akartad zavarba hozni evvel a kerdessel, mikozben eszre sem vetted, mennyire lealacsonyitod a ferfitarsaid vele.
Kb. egy primitiv kankutya szintjere.
Most ezek utan "kellene" aggodnunk,hogy le leszunk cserelve osztonyleny parunk altal. Hihetetlen. Kb.mint ha egy fogyatekos elutasitana, biztos nagy csapaskent ernem meg.
Az a baj, hogy gyanitom neked tenyleg csak egy numerat er egy no, nem tartod masra, szal neked es tarsaidnak tuti megoldas lesz a szexbaba.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
En nem bannam, lenne egy kis nyugtom.
Csak az ablakot is mossa le.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Remélem jönnek a szexrobotok minél hamarabb!
Végre úgy fognak kinézni, mint a pornófilmekben, és nem olyan gusztustalanok, mint a valóságban!
Az én személyes vágyaimról eddig szó sem volt. Én az élőket preferálnám. És hogy ez hogyan érintene? Ismételten szeretném pl. a 17-es válaszom kiemelni. Sok nő maradhat szingli, akik valamilyen más oknál fogva mégis beleszerettek az olyan férfiba. A szerelem sok érthetetlen dolgot eredményez...
Szóval ezek a nők szinglik maradnak, és vetélytársai lesznek a többi nőnek, akik a kapható férfiakért versengenek. Ez azt jelenti, hogy több lesz a választék a nők között, a kevesebb férfi több nő közül választhat, és az férfiak számára kedvező változást hozhat a szexpiacon. Jobb nők jutnak majd ugyanolyan férfiaknak, mint eddig, a dominóeffektus miatt.
Dominóeffektus elmagyarázása:
Normális esetben "A" férfi rátalál "X" nőre.
"B" férfi barátnője "Y" nő.
"C" férfi nője "Z" nő.
De "A" inkább nőrobotot választ, "X" szingli marad egy ideig, és ő viszi el "B"-t az "Y" helyett. Az "Y" így "C"-re talál majd rá, "Z" pedig egyedül marad, és versenyezni fog veled azért a pasiért, aki neked bejönne, és ő fogja elvinni az orrod elől.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Egy férfi egyedül is jól boldogul a világban"
A napi picsogásból nem ez jön le.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"és versenyezni fog veled azért a pasiért, aki neked bejönne, és ő fogja elvinni az orrod elől"
Nekem nem kell olyan férfi, akiért versenyeznem kell. Az azt jelenti, hogy magától nem választ engem, hanem el kell adnom magam? Kösz, nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!