Annyira akartam benne bízni, de semmit nem ér az egész, mit tegyek?

A felmelegített káposzta tipikus esete.

Szakítottunk 3 évre, majd újra megpróbáltuk.

Én vagyok (vagy voltam) a nagy szerelme, akiért éjjel-nappal sírt, hogy visszakapja.

Most pedig, hogy adtam az egésznek még egy esélyt, nem érzem, hogy haladnánk bármerre is.

Jobbnak jobb abból a szempontból, hogy nincsenek veszekedések, nyugodtabbak lettünk, ismerjük egymás vágyait, de még mindig kevés a találka és kevés a minőségi idő.

Mindegyikünk dolgozik és ha lenne idő, neki majd' minden hétvégén van valami program, ami csak őt érinti.

Mélységesen el vagyok keseredve, nem tudom mit kéne tennem.

Felvázoltam már legalább 100x neki, hogy kezdjünk el élni mert így 40 évesen is azon a szinten maradunk, ahol kezdtük.

Én már közös életet szeretnék, lassan családot de ennek még a körvonalait sem látom.

Kezdem megkérdőjelezni az életemet minden nap, van-e ennek bármi értelme, hogy létezek de nem élek.

Önző dolog lenne nem gondolni a családomra, ha történne velem valami, de az a baj, hogy így meg én érzem magam üresnek.

Túl türelmetlen lennék?

Mit tegyek, hogy ne érezzem ennyire nyomasztónak az életemet? N