Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek a párom kattja, vagy az én hibám?
Már közel 4 éve vagyunk együtt a párommal, és sok másikhoz képest egész felhőtlen a kapcsolatunk. Nem szoktunk nagyon veszekedni, mindent meg tudunk beszélni.
Egyetlen dolog van, ami visszatérő gond, és most megint előjött:
Amikor nem vagyunk épp együtt pár napig, akkor 1-2 nap után úgy érzi, hogy le van szarva általam.
Eddig ilyen csak akkor volt, ha olyan jellegű dolgom akadt (üzleti út, barátokkal nyaralás ahova nem is akart volna jönni, stb), ami - szerintem - megmagyarázza, hogy egy nap maximum 1, esetleg 2 alkalommal lenne időm felhívni, beszélgetni vele.
Ezt meg is teszem. Sokat jár nekem ő is a fejemben, viszont egyszerűen nem tudok ennél többet foglalkozni vele akkor, ha egy idegen helyen társasággal vagyok, folyamatos programok vannak, stb. Nem szólhat ilyenkor róla az élet, hiába hiányzik nekem is.
Márpedig a napi 1-2 5-10 perces telefonálás neki nem elég, jön a hisztéria, hogy eszembe se jut, meg hogy nekem nem is hiányzik, és hogy nem is szeretem.
Szerintetek jogosan van ilyenkor kiakadva, és barátaimat-egyéb programokat félretéve kellene minden nap sokszor vele foglalkoznom ahelyett hogy nyaralok, vagy én gondolom jól, hogy ezzel érdemes lenne pszicholóhushoz fordulni?
Én 23f, párom 23l
Jól érzed. Ez nálam a betegesen kapcsolatfüggő kategória. Nekem most hétvégén lement a barátnőm vidékre a szüleihez 4 napra, csütörtöktől vasárnapig és kb 3 sort írtunk egymásnak addig messengeren.
Nekem kell is sokszor az egyedül töltött idő. Nem lehet egyfolytában egymás nyakába lihegni, mert egy idő után elkezd ez sok lenni és szabadulni akarsz.
Nekem jól esett a 4 nap külön és annál nagyobb örömmel öleltem őt át amikor vasárnap este találkoztunk.
Nekem ez így normális. 28F 22L
Mit szólna mellettem? Nekem vállaltan kell az olyan idő, amikor direkt nem a páromra gondolok (és ami után annál jobb újra találkozni, ahogy #1-es is írta). 29F
Visszatérve: négy éve együtt egy tök jó kapcsolatban, de mégis leszarva érzi magát és kiakad egy-két nap szünet után. Vagy nagyon-nagyon szereti a társaságod (de akkor sem hiszem, hogy ne tudná magát egy-két napra visszafogni), vagy - ami valószínűbb - hogy valamiért mániákusan kell neki a sűrű megerősítés. Először türelmes beszélgetésekkel próbálkoznék, nem tudom, túl vagytok-e rajta.
Figyelj! Ma nem divat a házasság, vagy az igazán felelősségteljes kapcsolat. Ami van, az a ragaszkodás a szexhez és a programokhoz. Úgysem lesz a feleséged, mai mércével mérve még gyerekek vagytok.
Engem nem érdekelne a hiszti, a kapcsolatfüggők meg egyenesen taszítanak. 23 évesen mégis milyen problémáitok lettek volna?
Én soha nem adtam semmi okot rá, hogy ne bízzon bennem. Tisztelem, szeretem, ki is fejezem, én is életem legfontosabb részének tartom a kapcsolatunkat. Vannak barátai, de nem túl extravertált alkat, ritkán találkoznak. Munkája van, nem is kevés, napi 8 óra a minimum, de a 12 sem ritka.
A nyugodt beszélgetés már meg sem tudom számolni, hogy hányszor történt meg, én azt hiszem, így is kimaxolom a kapacitásom - nekem ugyanis értelemszerűen nincs szükségem erre a szintű napi kommunikációra, elég lenne pár sor, vagy 1-2 sms, esetleg egy rövid telefon, csak hogy tudjam, hogy jól van, milyen volt a napunk, stb. Ezen felül nem érzem értelmét.
Igazából kb 1,5 éve nem volt példa erre, pedig voltam azóta is távol. Úgy tűnik, mégsem oldottuk meg. Örülök, hogy szerintetek sem velem van a gond.
Az én párom most egy hétre ment el. Elég elfoglalt, mivel edzőtábor, hajnali 6kor kezdenek egy jó kis futással, és estig alig van pihenő. Engem az is meglep, hogy minden nap van ideje felhívni. Abszolút nem is vártom el, hogy naponta többször jelentkezzen.
Én nem sok mindent csinálok itthon, szabadság alatt, simán kaparhatnám a falat. De vettem pár új növényt, azokkal elszórakozom, meg sorozatokat nézek. Illetve edzésre járok. Engem már ez is lefoglal annyira, hogy ne akarjak a nyakán lógni, pedig mikor itthon van, folyton egymást nyúzzuk. Korlátozás alatt 0-24 együtt voltunk, és akkor is nagyon jól éreztük magunkat, szerettünk egymáshoz szólni munka közben, vagy piszkálni a másikat unalmas meetingek alatt.
Szerintem az a normális, ami nálunk van. Ha nonstop együtt vagyunk, nem nyígunk énidőért, mert egymás mellett is tudunk a saját dolgainkkal foglalkozni, de ha nincs ott a másik, akkor is elvagyunk, néha jelezzük a másiknak, hogy szeretjük, hiányzik. De nem zaklatjuk, ha épp zsúfolt napja van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!