Ha alapból minden jó ahogy van típus mit lehet kezdeni?

Cél nélkülinek tűnik,nem tervez, nem lép. Nekem fontos egy párkapcsolatban (de egyedülállóként is),hogy legyenek tervei. Közösek,magántervek egyaránt.

Nem máról holnapra élünk, muszáj,hogy valami mozgatórugó legyen az életünkben még akkor is, ha jelen helyzet mindenben jó.

Neked jó így, hogy életed végéig csak vegetálsz? Gyerek nem lesz, az egész biztos, vagy ha besikerül, akkor lelép. Megkérni se fog.

Veled is úgy van, mint a munkájával. Bár nem szeret, de amíg nincs kire, addig nem vált. Legalább fix punci van.

Nekem ez nem lenne életcél, de ha te beéred ezzel, akkor sok boldogságot.

Valószínűleg személyiségre sem egyeztek... meg lehet próbálni megváltoztatni, ultimátumot adni neki, de ha sikerül, lehet, hogy megutál egy életre, és téged fog okolni azért, mert nem érzi jól magát ebben a kapcsolatban, mert úgy érzi, túl sok az elvárás.

Többek között emiatt szakítottam én is 6,5 év után az exemmel, mert nagyon motiválatlan volt minden téren... voltak megnyilvánulásai, amik megdöbbentettek, és nem értettem velük egyet (egy fizetés-munka arányban nagyon rosszul fizető otthoni munkás állásról váltott az én kérésemre, mert még műszakos is volt, és túlóráznia kellett, és semmi időnk nem volt együtt... és aztán talált egy jobban fizetőt, csak ott volt ugye közvetlen kapcsolata a főnökkel, és az első konfliktus után nyafogott otthon, hogy miért hagyta ott AZT A JÓ KIS ÁLLÁST, mert ott legalább nem b.ogatta a főnök, és itthon lehetett...). De nemcsak munka terén... megkérte a kezem, de aztán sz.t bele az esküvő szervezésébe (nem akartam rongyrázós lagzit, tehát itt nem arról volt szó, hogy azon picsogok, hogy nem segített nekem az asztali futó színét kiválasztani), közös programoknál az utazásokat kivéve semmit nem szervezett, amit én szerveztem, azzal kapcsolatban közönyös volt.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez így nekem már nem pálya egy kapcsolatban, hogy vki kb. b...a a rezet egész végig, és semmilyen érdekesebb dologra nincs igénye.

Önismereti fejlődésem sok konfliktus övezte hosszú útja során eljutottam odáig, hogy a munkahelyemen kommunikációs tréningeket tartok, illetve ha egy csapatban szaporodnak a megoldatlan konfliktusok, általában engem húznak elő a kalapból, hogy segítsek.

Ezzel kapcsolatban egy érdekes tapasztalatot leszűrtem: az emberek (én magam is) minden praktikát bevetnek, hogy meggyőzzék a társukat arról, amit az nem akar. Csak egyetlen dolog nem merül fel bennük: megkérni.

Ott rontod el kedves kérdező, hogy róla beszélsz, nem magadról. Miért kellene ővele bármit kezdeni? Ő rosszabb ember lenne attól, hogy neki így jó, ahogy most van?

A bajod az, hogy azt szeretnéd, hogy ő is azt akarja, amit te akarsz, de ő nem azt akarja, és ezt ki is mondja. A megoldás az, hogy azt mondod, hogy te mást szeretnél, és megkérdezed, hogy - bár tudod, hogy ő nem ezt akarja -, megtenné e a kedvedért.

Például: ha ő nem akar házasodni, azt el kell fogadni, de ettől még elmondhatod, hogy te viszont szeretnél a felesége lenni, te szeretnél gyereket. Nem próbálod meg motiválni, sem meggyőzni, nem kritizálod, nem minősíted és nem helyezel rá nyomást, egyszerűen kiteríted a saját kártyáidat, és megkérdezed, hogy ezekből a lapokból ő akar e játszani.

Ha azt mondja, hogy nem akar ezekből a lapokból kártyázni, ő nem akar gyereket és nem akar nősülni, akkor sajnos ez van, ezt el kell fogadnod, nem hibáztathatod érte. Egyúttal lehet, hogy azt mondja, hogy rendben, neki ugyan kevésbé fontos, de nem is ellenzi, és a kedvedért bevállalja.