Melyikünk a hibás?

A kapcsolatunkban hibáztunk mindketten mostanában. Főleg egy tényezőt szeretnék most kiemelni. A páromnak ízületi problémái vannak egy ideje, pár hónapja és fokozatosan lett egyre rosszabb. Áprilisban meg májusban még tudtunk közös programokat szervezni, már akkor is nehezen ment de elmentünk olyan helyekre ami nincs messze meg útközbe megálltunk pihenni ha kellett. Évek óta vagyunk együtt, régen ilyen nem volt. Most júniusban már ki se mozdul a házából ha nem muszáj és a lépcsőkön is elég nehezen megy fel. Mintha hirtelen 80 éves lenne.

Már évek óta nem stimmel valami a lábaival, ízületeivel, porcsérülései voltak de valahogy most lett olyan súlyos.

Biztos hibás vagyok ebbe de egy idő után már nehezen tudtam elviselni, hogy nincsenek közös programjaink, vagy legalábbis alig. Tudtam, hogy azért mert fáj a lába és ő nem tehet erről de akkor se tudtam ezt elfogadni mert most pont hogy kicsit jobban lenne egymásra idő, nekem is szükségem van kikapcsolódásra meg amúgy is egyszerűen hiányzott a párom. Azt is próbáltuk, hogy én elmegyek hozzá, ez is csak félig oldotta meg a problémát, mert idegesített, hogy rossz kedve van, hogy nem lehet a kedvére tenni, felvidítani meg hogy csak a fájdalmára koncentrál.

Nem tudtam kezelni a rossz hangulatát, a körülményeket, nekem is volt épp elég bajom és nem sikerült vele kellően empatizálnom,úgy éreztem, hogy elég nekem a magam baja és az ő bajával együtt nekem is csak még több bajom van.

Az is hiányzott, hogy többször pusziljon meg, öleljen meg, hogy átöleljen alvás közbe de valahogy ez is ritkán volt. Régen jobb volt minden. Persze ez is csak idegesített és ha szóba hoztam neki, nem értette mi bajom.

Szintén elég nagy probléma volt, hogy én valahogy napokon keresztül nagyon kívántam a páromat, nem szexet vártam volna de mondjuk közös fürdő vagy masszázs vagy akár az, hogy én kényeztessem őt, nagyon hiányzott. Neki ez napokon keresztül alig hiányzott, amit végülis meg lehet érteni de nekem meg nem múlt az érzés. Már nem tudtam aludni se miatta. Egy éjszaka nála aludtam, akkor este semmi kedve nem volt de reggel már letámadott. És akkor meg volt is kedve. Szóval én ezt nehezen tudtam kezelni, hogy én nagyon kívánom és ő meg nem.

(Előtte pár nappal még ő is kívánt.)

Az is bosszantott, hogy kitaláltam egy programot ami azt hittem neki is tetszene, még az egészségének is jó lenne, már kétszer-háromszor maga is mondta, hogy szívesen menne és mikor most felhoztam, mégse akart.

Tehát nem tudtam kezelni a hangulatváltozásait, a rossz kedvét, az érintés hiányát, a vágyaimat.

Én is nehéz időszakon megyek keresztül és emiatt is szeretném hogy legalább a kapcsolatom olyan jó legyen, mint régen és legalább mikor ketten vagyunk, akkor legyünk boldogok.

Én voltam túl önző vagy neki kellett volna megértőbbnek lenni?