Voltatok már olyan helyzetben, hogy annyira utáltátok az életet, hogy képesek lettetek volna lemondani a párotokról, akit elvileg szerettek? Vagy már nem szeret? Lehet, hogy erre csak egy pszichológus tudna választ adni?

Párommal 7 éve vagyunk kapcsolatban. Voltak nehezebb időszakok az elején, de végülis nagyon összekovácsolódtunk az évek alatt. Nagyon szeretjük / szerettük egymást, az első 5-6 év gyönyörű volt. Kisebb nézeteltéréseken kívül soha nem volt semmi probléma. Közös az érdeklődési körünk, egy hullámhosszon vagyunk/voltunk. Nem egy otthon ülős, elkényelmesedett kapcsolatról beszélünk még ennyi év utan sem. Mindig is figyeltünk rá, hogy ez az egész ne hűljön ki, semmilyen téren.. Viszont.. Az elmúlt egy évben sok hullamvölgyön vagyunk túl sajnos. Egy éve kezdődött, amikor szakítottunk is. Páromnak nehézségei voltak a munkahelyen, rengeteget túlórázott, amit én hónapokig próbáltam viselni, viszont a végére már odáig fajultunk, hogy szinte már nem is akart velem találkozni, mert mindig fáradt volt.. (nem élünk együtt) páromat a szakítás után elbocsajtottak és azóta elindult a lejtőn lefelé, nem találja a helyét.. Én annak ellenére, hogy nem voltunk együtt, segítettem őt ebben a helyzetben. Néhány hét múlva úgy döntöttünk, hogy esélyt adunk magunknak még, mert minket egymásnak teremtett a sors. Eddig a tavaszig nem is volt semmi probléma, vagyis én nem tudtam róla.. Sajnos csak nem rég sikerült munkába állnia és olyan dolgok derültek ki róla, amit én már nem tudtam tolerálni és ismét szakítottunk, de ebben az esetben nem a kettőnk között lévő dolgok miatt. Azóta persze ismét újabb esélyt adtam neki és együtt vagyunk(?!) a helyzet viszont az, hogy az utóbbi pár hétben ismét azt érzem rajta, annak ellenére, hogy javuló félben van az élete, hogy valami nem stimmel. Én hangot adtam azoknak a dolgoknak, amik nem tetszenek (úgy érzem, szinte már egyáltalán nem érdekli, mi van velem). Mire ő mindig azt mondja, hogy nem velem van problémája, hanem magával és az életével. A legutóbbi vitának az lett a vége, hogy ő azt mondta, nincs energiája egy kapcsolatra most, nem tud nekem adni semmit.. Persze azóta megbeszeltuk és továbbra is állítja, hogy nem szeretne nélkülem lenni, szeretné, ha ez az egész működne, de nem tud túllépni az elmúlt év történésein, a helyzetén és azokon a dolgokon, amiket tett. De ugyanakkor azt mondja, hogy ha én most ehhez nem vagyok elég erős, akkor ennyi.. Én már teljesen tanácstalan vagyok. Sem elengedni nem szeretne, de ha én nem próbálnám osszetartani ezt az egészet és kitartani mellette, akkor itt lenne ennek a vége.. Szerintetek tényleg tud valaki annyira mélyen lenni, hogy elmegy az élettől a kedve és nem tud a kaocsolataba beleadni semmit? Elhihetem, hogy ez nem rólam szól? Ha rendbe jön, lehetünk még jók? Érdemes várnom? Mert én tudom jól, hogy rosszul van.. És szeretnék mellette lenni és segíteni. De nem tudok. És már lassan ezekkel a tényekkel sem tudok mit kezdeni, hogy ő most egyáltalán semmit nem tud a kaocsolatba beleadni, de higgyem el, hogy nem velem van a baj. De most konkrétan rajtam múlik az egész. Mert ha azt mondanám, hogy én ezt már nem bírom elviselni, mert egy éve ezen a hullámvasúton ülünk és tőle függene a dolog, akkor ő ezt elengedne.. Lehet valaki annyira lent, hogy képes elengedni akit szeret, mert neki most nem megy? Szerintetek tényleg szeret? Van még értelme várnom rá? :(