Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm nem akar ideköltözni, pedig én mindenben segíteknék neki. Szerintetek ne erőltessem inkább? Hogyan fogadjam ezt el?
most a járvány miatt már több hete nem találkoztunk, mert a szüleivel él akiket nem akar megfertőzni..( egyetemista egyébként, nem dolgozik mellette)
győzködöm, hogy költözzön ide, mert nem lehet, hogy most 3-4 hónapig nem fogunk találkozni, nagyon hiányzik, tudom hogy én is neki.. én albérletben lakom egyedül, itthon dolgozom, keresek annyit, hogy pár hónapig kettőnket ellássam, de nem akarja, sőt még van hogy meg is sértődik, ha felhozom a témát, mert hogy neki otthon a helye a szüleinek segítenie kell és majd akkor akar csak összeköltözni, ha elvégezte a sulit és már dolgozik
1# Dehát most is eltartják. A szülei. Vagy az nem ciki? Én is eltartottak a párom, nincs ezzel semmi baj
Kérdező: lehetnek tényleg olyan helyzetben, hogy segítenie kell a szüleinek, ne sértődj meg rajta egyből
Apádat alkalomadtán nem kellett lecummantani az eltartásért, nemde? :D
Viccet félretéve: anyagi függetlenségre vágyik, amit önmagától szeretne elérni, tippem szerint.
Másfelől, ha otthon segítenie KELL, akkor az ideje be van osztva, amire vajmi kevés ráhatásod van.
"Dehát most is eltartják. A szülei. Vagy az nem ciki?"
Nem, nem ciki. Teljesen más helyzet. Nem akar egy pasitól függni, és alárendeltnek lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!