Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek lesz valami vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek lesz valami vagy van esély rá?

Figyelt kérdés

Szóval a srác (19) már 3 éve tetszik nekem. Nyáron úgy jött össze a dolog, hogy az ismerősökkel csoportosan mentünk külföldre, ahol kicsit össze melegedtünk. Ami annyit takar, hogy sokat voltunk együtt és az utolsó estén megcsókolt, de mondtam neki, hogy ezt nem szabad, mert én fiatal vagyok hozzád, erre ő azt mondta, hogy nem érdekel úgyse csinálok veled semmi olyat. Hazafelé a buszon egymás mellé "ültettek" minket az ismerősök. És hát ott próbálkozott nálam, de nem hagytam magam hiába vagyok oda érte. 2 óra után már megadtam magam, és csókolóztunk. (Nem történt csóknál több.) Utána mondtuk, hogy majd még beszélünk. Msnen ráírtam és mondta, hogy találkozzunk. Találkoztunk is, és nagyon aranyos volt:) Udvarias meg aranyos volt. Rátértünk a lényegre, hogy akkor most mi is van köztünk. Kérdezte a vélemény és mondtam neki, hogy nekem elég lett volna egy kalandnak is, de nem bánnám ha több lenne köztünk és ő neki is ez volt a véleménye. Utána hazakísért és egyszer megpróbált megcsókolni, de nem volt alkalmas a hely. De nem is próbálkozott többször. Hazakísért és adott egy arcra puszit és megölelt köszönésképp és mondta, hogy majd még beszélünk és közben végig mosolygott. 15L

Köszönöm, hogy elolvastátok a kicsit hosszúra sikeredett szöveget:)


2010. júl. 26. 20:31
 1/7 anonim ***** válasza:

Ezek alapján amiket leírtál, persze, hogy van esély, de az elég fura, hogy sosem hagyod magad, jó kicsit kell kéretni magát az embernek, de egy idő után már ráunnak a pasik...

Én is így jártam, nem tűnt fel, hogy azért teper mert tetszem neki... én még a kezét is levettem magamról mikor átkarolt... hónapokig ostromolt...és most már késő bánat :((

2010. júl. 26. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Nagyon aranyos történet , jobb mint egy film komolyan:P

Szerintem nem a fiun múlik , ha felkeresed tisztába lesz avval hogy akarsz valamit, lehet ő erre vár :D

2010. júl. 26. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat:) tényleg jobb mint egy film?:D

Azért nem hagytam magam, mert nem akartam könnyűvé tenni a dolgát és szerintem jól tettem:P De már nem fogok ellenkezni, mert már nem bírnám. Szerintetek hívjam el valahova?

2010. júl. 26. 20:41
 4/7 anonim ***** válasza:

Aha jobb :D

szerintem szexi ha egy csaj haggya magát de bizonyos szintig :D adja meg a számát vagy bármi tudod ..

2010. júl. 26. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
telószámra már én is gondoltam de ha vele vagyok nem tudok másra gondolni... de ő miért nem kérte el a számom?!
2010. júl. 26. 20:47
 6/7 anonim ***** válasza:

jaj istenem nem kell ezt túlspilázni...

msnen beszéltek elhívod vhová. tuti igent mond... ha megakar csókolni hagyjad. nem kell rögtön kú.rni. ennyi :)

L/18

2010. júl. 29. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
ó ez lényegretörő volt köszönöm:)
2010. júl. 29. 13:59

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!