Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális szakítóok a koronavírus? (Többi lent)
Hoztam nektek a mai röhejt:D A kérdésem nem kamu, de bár az lenne.
Szóval az a helyzet, hogy nagyon úgy néz ki, hogy a koronavírus miatt szakítunk a párommal. Vagyis csak közvetve amiatt, mert szerintem már kezdtek volna megromlani a dolgok, egyre kevesebbet találkoztunk amúgy is. Kb max ilyen heti egyszer és akkor még sokat mondok.
De most előállt azzal, hogy ne találkozzunk, amíg ez a vírus van, merthogy két különböző városban lakunk, meg én egyébként is összeszedném hamarabb, mert egyetemre járok, meg “ki tudja merre meg kikkel mászkálok” (ő meg munkába jár, de az persze lényegtelen, csak én lehetek a vírusos😀) Szóval azt mondta nem akarja, hogy bevigyem a lakásába a kórt... Most komolyan, szerintetek ez jogos a részéről és én olyan kis buta vagyok, hogy nem veszem komolyan? Nem is járok társasággal sehova, meg egyetemen is már nem is írnak katalógust se nagyon, csak gyakorlatra járunk kb, plusz nem is tömegközlekedek egyáltalán, évek óta csak kocsival járok mindenhova.
Azt mondtam neki, hogy ha szakítani akar, mert nem akar már velem lenni, akkor oké, de tegye azt férfi módjára, nehogymár a vírusra fogja. Vagy szerinte akkor most tömegesen elválnak meg szakítanak az emberek? Erre azt mondta hülye vagyok. Nem volt tökéletes mostanában a kapcsolatunk, kezdett ellaposodni, de ba...ki, ha szakítani akar, akkor miért nem lehet gerincesen megmondani? Mert én bárhogy is gondolkodok, szerintem akkor se normális dolog a vírus mögé bújni, hogy jaj hát csak aggódik, mert egészséges akar maradni. Ki nem? De ki csinál ilyet most komolyan? Legyetek szívesek mondjátok el melyikünknek van igaza, mert kezdek beleőrülni.
#7 Ez az, hogy nem tartom hülyének, egy baromi értelmes embernek ismertem meg, tehát nyilván nem gondolja komolyan (remélem), hogy ha korona van az országban, akkor szakítani kell. Ez inkább egy ócska kifogás, nem meri megmondani, hogy szakítani akar. Én meg egyelőre még nem tudom kimondani, hogy vége, hosszú kapcsolat volt, szeretem sajnos.
#8 Istenem😂😂😂 ennyi idiótát
Pont azon gondolkozom, hogy miként mondjam meg a páromnak, hogy vége. Nem kell tovább gondolkoznom. Köszi. Meg is van oldva. A koronavírusra fogom.
Szerinrem a te párodnak sem jutott eszébe értelmes ötlet, így maradt ez a sz@R indok. Hátha bejön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!