Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális szakítóok a koronavírus? (Többi lent)
Hoztam nektek a mai röhejt:D A kérdésem nem kamu, de bár az lenne.
Szóval az a helyzet, hogy nagyon úgy néz ki, hogy a koronavírus miatt szakítunk a párommal. Vagyis csak közvetve amiatt, mert szerintem már kezdtek volna megromlani a dolgok, egyre kevesebbet találkoztunk amúgy is. Kb max ilyen heti egyszer és akkor még sokat mondok.
De most előállt azzal, hogy ne találkozzunk, amíg ez a vírus van, merthogy két különböző városban lakunk, meg én egyébként is összeszedném hamarabb, mert egyetemre járok, meg “ki tudja merre meg kikkel mászkálok” (ő meg munkába jár, de az persze lényegtelen, csak én lehetek a vírusos😀) Szóval azt mondta nem akarja, hogy bevigyem a lakásába a kórt... Most komolyan, szerintetek ez jogos a részéről és én olyan kis buta vagyok, hogy nem veszem komolyan? Nem is járok társasággal sehova, meg egyetemen is már nem is írnak katalógust se nagyon, csak gyakorlatra járunk kb, plusz nem is tömegközlekedek egyáltalán, évek óta csak kocsival járok mindenhova.
Azt mondtam neki, hogy ha szakítani akar, mert nem akar már velem lenni, akkor oké, de tegye azt férfi módjára, nehogymár a vírusra fogja. Vagy szerinte akkor most tömegesen elválnak meg szakítanak az emberek? Erre azt mondta hülye vagyok. Nem volt tökéletes mostanában a kapcsolatunk, kezdett ellaposodni, de ba...ki, ha szakítani akar, akkor miért nem lehet gerincesen megmondani? Mert én bárhogy is gondolkodok, szerintem akkor se normális dolog a vírus mögé bújni, hogy jaj hát csak aggódik, mert egészséges akar maradni. Ki nem? De ki csinál ilyet most komolyan? Legyetek szívesek mondjátok el melyikünknek van igaza, mert kezdek beleőrülni.
Tényleg röhej.
Féltékeny majom, " ki tudja merre járkálsz".
Töröld ki mindenhonnan, a fejedből legelébb!
xD bocs de a címkéken röhögök, bonts egy koronát :D
Amúgy biztos, hogy ez kifogás, ha szeretek valakit, akkor sem szakítanék vele, ha vírusos lenne, és karanténba kerülne.
Nem ismerem személyesen a párodat. Lehet, hogy tényleg elhiszi, amit mond, de őszintén az jobb?
Laposföld hívők is vannak, Pataky Attilát pedig elrabolták az ufók, szóval nem elképezhetetlen, de egyikkel sem szeretnék párkapcsolatban lenni.
Hülye indoknak pedig nagyon jó. Miért jobbak az ilyenek, hogy túl jó vagy nekem? :D Mert én ezt már hallottam személyesen.
Én megírnám neki a helyedben, hogy igazad van, most hogy írod hirtelen rosszul is lettem, tuti korona. Azután nem írnék neki soha többet.
Remélem nem haragszol, de ezt kiteszem a fészre. 😂
Zéró a nagy "felnőtt" embered.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!