Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátnőm szerint dög unalom vagyok, mit tegyek?
hálát adok a sorsnak ilyenkor, hogy nincs bnőm.
Egy ilyen beszólása után, lehet az utcán töltené az éjszakát.
Én ezt akkor mondtam egy exemnek, amikor másfél éven keresztül mindig az volt a program, hogy összejöttünk nála, megnéztünk egy filmet, vagy a tévében ami aktuálisan ment program, szexeltünk, vacsiztunk, és így ennyi volt. Néha szép időben elmentünk egy órára sétálni a környéken. De egy darab program nem volt, ami érdekelt volna (az első évben még az elején elmentünk valami autókiállításra, hátööö... szóval izé, igen, engem az annyira nem kötött le), moziba nem mentünk el, meg úgy általában sehova. Én még akkoriban új voltam a városban, szóval nem is nagyon tudtam a programlehetőségekről, meg nem is voltam tisztában vele, hol lehetne ezekről úgy igazán érdemben tájékozódni, szóval én is hibás voltam ebben, de az is furcsa volt, hogy amikor megkérdeztem, nincs-e kedve szombat délután valami aktívabb programhoz, vagy nyáron strandra menni, akkor nem nagyon volt lelkes a kérdéssel kapcsolatban.
Szóval, ha bármilyen minimálisan is magadra ismersz a fenti leírásból, akkor pl ezt jelentheti ez a megjegyzés. A programok, a közös hobbik, szórakozás az mindig jó és megerősíti a kapcsolatot.
Utálom, ha meglepnek, még mindig egyének vannak.
Ismerned kéne a barátnődet, és akkor tudnád, mit jelent ez.
NEKEM azt jelenti, hogy valaki dögunalmas, hogy nem lehet vele beszélgetni. Hogy nem tud elméleti kérdéseket megvitatni, mert elakad ott, hogy "de ilyen nincs". Ha kérdezem valamiről, és "nem tudom, nem tudom".
Nekem ez az unalmas. Felőlem feküdhetünk a kanapén életünk végéig, de beszélgessünk mindenről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!