Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom el akar költözni az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom el akar költözni az ország másik felébe. Zokogok. Mit csináljak?

Figyelt kérdés

A baràtom el akar kezdeni kamionozni. Az ország keleti részén lakunk, megértettem, hogy ezzel több pénzt tudna keresni, bár nehéz volt ezt is elfogadnom. Beszélt cégekkel, olyan munkarendje lett volna, hogy 2 hét külföld után több napot itthon lenne. Nem is volt ìgy bajom vele, úgyis dolgozok én is. A szülei nyugaton laknak, 400 km-re tőlünk. Ma bejelentette, hogy beszélt az apukájával aki tudna ott állást, 2 hét múlva lehetne kezdeni. Teljesen szíven ütött a hír. Azzal nyugtat, hogy "csak" 4 óra hossza kocsival és ha délután 5-kor elindul onnan, akkor este már nálam is lesz pénteken, és vasárnap hajnalban megy vissza. Ezt nem tudom elhinni, ez nem működik így hosszútávon. Fáradt lesz munka után, nem hiszem, hogy vezetni szeretne még, meg teljesen érthető ez. Azt terveztük, hogy ő is összeszed egy kis pénzt meg én is és összeköltözünk végre. De mivel ott vannak a szülei, ő nem fog ide visszajönni ebben teljesen biztos vagyok. Teljesen össze vagyok törve. Azt írja ez egy lehetőség, de én ezt így nem akarom csinálni. Zokogok egy órája. Vége lesz mindennek. Nekem meg itt van mindenem, mindenkim. Nem akarok elköltözni oda, meg eddig tervben sem volt ez. Most mit csináljak? Most szakítsak vagy mi a könnyebb?

Borzasztóan rosszul vagyok. :(

25N


2020. febr. 18. 19:32
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
31%

Megértelek.

Dönts el mi a fontos, közös jövőtök, vagy munka, barátok, kelet stb.

Most már ti vagytok, nem csak te, ő érted akarná ezt csinálni a közösjővötökért, felrúgnád ezt, csak mert ragaszkodsz pár régi személyhez, munkához? Furcsa

2020. febr. 19. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 A kérdező kommentje:
Olyan érdekes,hogy ezen az oldalon, senkinek se okoz semmi problémát, minden kérdező hülye persze... Itt mindenki egyből pakolna és holnap költözne is, itt senki nem kötődik senkihez és semmihez. Csak az a furcsa hogy mindenki szerint én alkalmazkodjak, én mintha nem is számítanék a történetben, mert menni KELL 400 km-rel arrébb, mert a párom tegnap ezt a fejébe vette. Az senkit nem érdekel, hogy én nem szeretnék elköltözni ilyen messzire, igenis nem szeretném itthagyni a családom, hogy aztán évente 2x lássam őket. Egész jól keresek a munkahelyen, ahol szuperül érzem magam. Egy éve pont, hogy már rendeződtek a dolgaim, tényleg még egy keveset kellett volna gyűjtögetni, hogy összeköltözzünk, mert már lakásokat nézegettünk. Erre vége mindennek. Nem azt mondom, hogy nekem kell igazat adni, de azért érdekes, hogy engem senki nem akar megérteni, meg nem lehet véleményem, mert akkor rajtam röhögtök. És ha véletlenül szakítanánk, vagy nem érezném jól ott magam, kullogjak haza? Nekem ez nem jövőkép... Ja és senki ne mondja már,hogy ez a döntés nem lenne nehéz másoknak.
2020. febr. 19. 06:43
 23/39 anonim ***** válasza:
73%

Már ne is haragudj,de te totál elvagy a sajátmagaddal.Nem röhög rajtad senki.Ne legyél már paranoiás!

Feltettél egy kérdést?Igen.Kaptál rá válaszokat,ami neked nem tetszik.

Tulajdonképpen mit akarsz?

Irjuk le azt,ami neked tetszik?

Vagy mit?

Megerősítést,hogy igazad van?

Minek teszel fel kérdést,ha te már úgyis eldöntötted,hogy mi a jó!


Elmondták a válaszolók a véleményeiket,a tapasztalataikat.

Ahelyett,hogy ezeket összegyűjtve levonnál belőle valamit,te sértve érzed magad.Ki kell mondjam,akkor is,ha neked nem tetszik:

Szerintem a párodnál is ugyanezt adod elő.Meg se hallod ,amit mond,csak mantrázod,hogy te sehova nem akarsz menni,neked így jó,jó a munkahely,jó a környezet,jó a fizetésed,minden jó neked.

Egy szót se hallottunk töled arról hogy "mi".Egyfolytában csak az "én".

Ő lemond a közös jövőtök miatt a kényelmes,langyos "elvagyunkról",de te semmit nem akarsz ezért tenni,mert neked így jó.Mások meg örülnének egy olyan férfinak,aki akar is valamit,és nem csak xarik bele az egészbe,otthon malmozva!

2020. febr. 19. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:

Miről mond le? Jaj hagyjuk már. Még együtt sem voltunk, mikor elkezte a jogsikat csinálni teherautóra és buszra. Évek óta ezt tervezi.

Ő is csak azt hajtja, hogy "én, én" meg én is. Ez van. Nem fogok beleugrani egy olyan helyzetbe ami nekem nem tetszik. Nem volt semmi megbeszélve, csak ez van, és fogadjam el, de persze én vagyok a rossz. Halálra van ítélve ez az egész. 400 km-re lévő emberrel meg távkapcsolatot sem akarok. Eleget alkalmazkodtam én már a kapcsolatunk alatt. Akkor aki erre vágyik, nyugodtan menjen bele egy ilyenbe...

2020. febr. 19. 08:06
 25/39 anonim ***** válasza:
83%
23# jól láttod,ez a nő csak hisztizik😀
2020. febr. 19. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 A kérdező kommentje:

Aha.. aki nem volt ilyen helyzetben könnyen okoskodik. A te kommented is totál felesleges volt. Ennyire ne legyél már te is rosszindulatú. Fel se akarjátok fogni mi a helyzet, csak ideböfögitek az idióta, rosszindulatú mondataitokat. Bravó!

Aki az első válaszoló volt, ő írt nekem privit. Ugyanebben a helyzetben volt. Kb ő az egyetlen aki belelát a dolgokban, mivel van tapasztalata.

Az nyilván hisztizik, aki nem adja fel az életét egyik napról a másikra. Oké...

2020. febr. 19. 09:15
 27/39 A kérdező kommentje:
Ja és nem "láttod", hanem "látod". Ha már okoskodsz, legalább írnál helyesen.
2020. febr. 19. 09:16
 28/39 anonim ***** válasza:
83%

Akkor maradj a seggeden egyedül, a langyos megszokott vizedbe, aztán ne sírjon a szád. Nem itt senki nem fog együtt érezni veled döntéseddel kapcsolatban, mert te láthatóan már eldöntötted, csak igazat akarsz, aztán felesleges hisztibe burkolózol, jobb is ha egyedül maradsz.

Legtöbben a párjukkal menne, beleértve én is.

Nem tudjuk megérteni az őnző, ragaszkodó gondolkodásodat. Ez van

2020. febr. 19. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon jó ötlet a párod részéről a dolog, Külföldön 2-3 szor annyit keresne.. Közös jövőtök érdekében ez nagyon jó lenne. Láthatóan nem szereted a hirtelen változásokat, de néha nem árt, és legalább nem lesztek közel az anyósékhoz, számtalan kérdést lehet itt olvasni erről,persze ez nem mindenkinél így van. Ha szakítanátok, akkor egyedül lennél, keresni kell megint egy normális ideális férfit, apaszerepre, lássuk be ez nehéz, és persze gondolom nem csak erre kell ő. ;) Hanem mert szereted, és kitartasz mellette bármi áron ugye?

Egy "jó" munkahellyel, szülőkkel "hogyan tudnál közöskjövőt tervezni?

2020. febr. 19. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
100%
Csak hát ugye mennyi a garancia rá hogy újabb ötlet pattan ki a fejéből és nem tud elköteleződni,küldödre akar kimenni, nem fogja abba hagyni ezt a melót, mikor te szenvedsz otthon a gyerekkel, ezeket is bekell lakulálni, kölcsönös a dolog, te kiköltözöl vele, de ő meg tegye meg hogy ha bejön a gyerek akkor többet van otthon. Persze ez alap dolog lenne.
2020. febr. 19. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!