A barátom őrült és birtoklás mániás! Mit csináljak?

Sziasztok szeretném elmondani és értesíteni titeket az elmúlt félévről. Sikeresen szakítottam vele. Úgy kezdődött, hogy egyik nap márciusban az igazgató behivatott mert agresszívan viselkedett az egyik tanárral, ott elmondtam nekik majdnem mindent.Behívták a szüleit is(akikkel én már sokszor beszéltem, hogy bántalmaz testileg és lelkileg, ők is tudták, hogy ilyen mivel otthon is mondogatta, hogy megöli magát és agresszív volt velük is) az igazgató el akarta küldeni orvoshoz amit nem akart a barátom a szülei pedig nem akartak szembeszállni vele. Próbáltam felhozni, hogy én ezt már nem bírom és nem akarok vele lenni, ennek az lett a következménye, hogy órákra eltűnt és miután előkerült megütött. Nem mertem szakítani vele. Elmondtam otthon mindent a szüleimnek. Nagyon kiakadtak. Kivettek kollégiumból(együtt voltunk koleszosok), hogy ne találkozzak vele és ne tudjon bántani. Beszéltek a szüleivel és számon kérték őket (anyukája régebben azt mondta nekem, hogy ne mondjam el otthon mert majd elmúlik és csak feszültséget keltenék). Végül megbeszéltünk egy találkozót a barátommal és az ő szüleivel (nem mondtuk el neki miért). Ott sikeresen tudtam szakítani vele, természetesen nem mert semmit sem csinálni velem. Megkértem, hogy ne csináljon semmi hülyeséget és, hogy legyen boldog és gyógyuljon meg. Szüleim fel akarták jelenteni lelki és testi bántalmazásért de nem hagytam mert úgy gondoltam, hogy eleget szenved így is( szegény volt, mentálisan beteg és nem lesz valami fényes jövője a tanulmányai miatt). Másnap mentem iskolába, nagyon megkönnyebbültem és boldog voltam. Osztálytársaim is 100%ban támogattak és örültek nekem. Váratlanul apukám értem jött iskolába (eléggé messze lakunk és busszal mentem volna haza ezért nagyon is furcsa volt főleg, hogy elvileg dolgozott), én már ott sejtettem, hogy valami történt de nem kérdeztem tőle semmit. Osztályfőnököm kijött a kocsihoz és valami papírt adott oda apukámnak. Haza mentünk és ebéd után szüleim oda jöttek hozzám, hogy beszélni kell. Kiderült, hogy a volt barátom aznap este majdnem megölte magát egy késsel (elvágta a torkát és majdnem elvérzett de szülei észre vették) és, hogy most sürgősségin van de szerencsére stabil az állapota és majd átviszik a pszichiátriára ahol több hétig fogják kezelni. Először természetesen magamat és a szüleit hibáztattam (mert nem figyeltek oda rá). A szülei szerintem azóta is haragudnak rám, hogy én tehetek erről. Nagyon sokkolt a hír de örültem, hogy nem halt meg. 3 hét múlva kaptam tőle egy üzenetet amiben megkérdezte hogy vagyok. Nem akartam rá válaszolni mégis megtettem mert érdekelt, hogy hogyan volt és milyen állapotban van. Kiengedték a kórházból és gyógyszereket kell szednie. Megmondtam neki, hogy barátok sem lehetünk és lépjen túl rajtam. másfél hónap után (karantén alatt) megismerkedtem online egy fiúval. Sokat beszélgettem vele a volt barátomról is. Nagyon egy hullámhosszon voltunk (közös a legtöbb hobbink, eléggé okos és szerintem jól is néz ki) a legjobb barátom lett és végén össze is jöttünk. Az volt a probléma, hogy ő eléggé messze lakik (az ország másik végén) de így is nagyon jól érzem vele magam, mivel napi 5-6 órát beszélgetünk és játszunk. Nagyon boldognak érzem magam vele és úgy érzem, hogy ő is velem. Nyár elején, végén és Ősz elején tudtunk találkozni és több napot voltunk együtt (kétszer aludt nálam egyszer pedig Pestre felmentünk 2 napra) és nagyon örültem, hogy élőben még jobban kijövünk. Most már fél éve vagyunk együtt és nyáron terveztem alapból is felköltözni Pestre egyetem miatt és ő is szeretne oda költözni majd hozzám, addig pedig kitartunk így távkapcsolatban.

Nyáron egyszer találkoztam a volt barátommal, meg sem ismertem mivel nagyon vékony lett és a hangja nagyon furcsán rekedt volt (valszeg mert elvágta a torkát) és a gyógyszerek miatt lassan is beszélt. Nagyon ijesztő volt még így is és még mindig éreztem rajta, hogy nem engedett el. Látta a telefon háttérképem (amin én és a barátom voltunk rajta) erre lefagyott. Megkérdezte, hogy az új barátom jobban bánik e velem mint ő. Nagyon ideges voltam és nem tudtam erre mint mondani ezért csak annyit mondtam, hogy ne foglalkozzon vele, végül elköszöntem tőle és annyit mondtam, hogy gyógyuljon meg és legyen boldog. Azóta nem láttam és nem keresett (letiltottam) de pár barátom mesélte, hogy látta a városban (másik iskolában újrakezdte a tanulást).

Azóta boldogan élek új barátommal aki eddig nagyon kedves velem és nagyon szeretjük egymást, persze minden kapcsolatnak megvannak a hullámvölgyei néha-néha vitázunk, de szerencsére mindig megbeszéljük mi a baj és megoldjuk közösen.

Köszönöm ha eddig valaki elolvasta, és köszönöm a sok támogatást is tőletek! Remélem akinek hasonló problémája van/volt az hamar kiutat talál és végre újra boldog lehet mint én :).