Mi számít, a feltétel nélküli szeretet, vagy az összepasszolás?

Felejtsd el, hogy a szeretet feltétel nélküli. Amit tesz érted, azt reményei szerint te is megteszed érte és fordítva. Ez így működik mindenhol az anya-gyermeke kapcsolaton kívül.

Az okozza a legnagyobb örömöt, ha a belső világod értékeli a külső világ, ezzel utat, példát mutatsz ami elégedettséggel jár. A reális terveid attól reálisak, hogy volt már ilyen a gyakorlatban...itt neked jártak elő példával mások, akiket követsz.

Találd ki, hogy vezető vagy követő típus vagy, aztán azt válaszd amelyik ezzel van összhangban, így nagyobb eséllyel leszel majd a közegedben, jól érzed majd magad.

A feltétel nélküli szeretet jól hangzik, de csak akkor, ha az ember egy szolgára vágyik. Eleve, ha valaki megszeret valakit, akkor azt nem feltétel nélkül szereti, mert valamilyen tulajdonságaiba már beleszeretett. Igazából aki kinőtt már a coelho szintű álbölcsességekből, az felfogja, hogy nem így működnek a dolgok.

És igen, össze kell passzolnotok, de nem értem a problémát. Ő akarhat könyvet írni, ezzel nincs semmi baj, ha mellette azért dolgozik is rendesen és keres pénzt. Nekem is voltak hasonló terveim, a környezetem sikeresen lebeszélt szinte minden kreatív dologról. Aztán, ezek egy részét az elmúlt pár évben megcsinálták mások és rengeteget kerestek vele... Nem vagyok annak a híve, hogy irreális álmokat hajszoljon az ember, de annak a lehúzásnak sem, amit a magyar társadalom nagy része művel. Van aranyközépút, tanulhat az ember a saját sikertelenségeiből, nem kell mindenáron támogatni mindenkit, de a lehetőségeket sem kell pofátlanul elvenni, mert valaki földhözragadtabb.

Utóbbi általában maga után vonja az előbbit is...

Ha te lépést akarsz tartani a világgal szingliként, más mellett is ez lesz a te kis világod. Engem mindig olyan pár tett boldoggá, aki mellett az elveim és a szemléletem alapvetően megmaradt. Legalábbis az én szingli életstílusom olyan volt, ami jól illeszkedett egy kapcsolatba is, így szerettem volna átültetni oda, mitöbb partnert találni rá. A szerelem és a többi pedig jött vele együtt és ugyanúgy lett egy kis világunk. :)

Ilyen helyzetben a saját lelkedbe kell nézned, hogy felvállalod-e egy életen keresztül azokat a konfliktusokat és kompromisszumokat, amelyek a kettőtök közötti eltérő életszemléletből adódnak. Ez nem általánosan megválaszolható kérdés tehát, mert az emberi tolerancia szintje széles határok között lehet. Az szinte biztos, hogy a társadat megváltoztatni igazából nem fogod tudni, így neked kell elfogadnod ilyennek, ha társa szeretnél lenni. Igazából ez egy kihívás, mely lelkileg fejleszthet, ha bele mersz vágni, annak az etikai terhével együtt is, hiszen nemcsak önmagadért, hanem a társadért is felelős vagy. A legtöbben nem olyan szerencsések, hogy minden szempontból tökéletes társat találjanak az életben, így bizonyos mértékű kompromisszum legtöbbször szükséges.

Egyébként pedig létezik feltétlen szeretet, sőt szerintem igazából csak a feltétlen szeretetet lehet szeretetnek nevezni. Ennek az az ismérve, hogy nem "akarunk" a másiktól semmit, nem azért szeretjük, mert bizonyos vágyainkat, szükségleteinket kielégíti. Akit igazán szeretünk, azt önmagáért szeretjük és nem azért, amit megtesz nekünk. Végezd el magadban azt a gondolatkísérletet, hogy mi lenne, ha a társad holnaptól elkezdene könyvet írni, napi 10 órát ezzel töltene és nem keresne egy fillért sem két évig. Akkor is szeretnéd, szívből örülnél a létének? Ha nem vagy ebben biztos, akkor még nem szereted őt feltétlenül, s akkor azon gondolkozz el, hogy tudnád-e valaha is őt ennyire mélyen szeretni.

"Lépést tartani a világgal, vagy pedig élni egy saját kis világot?"

Nézz körbe a földön. A világgal, amellyel lépést akarsz tartani, elpusztítja a földet. A világgal valójában nem lépést kéne tartani, hanem egyre több olyan emberre lenne szükség, akik nem tartanak vele lépést. Én se tartok vele lépést, és én is könyvet fogok írni. De a világ csak akkor fog megváltozni, ha te megváltozol, és példát mutatsz. A kívülre mutogatással nem mész semmire.

A kérdésedre válszolva, az arany középút lehet a megoldás itt is, mint oly sok mindenben az életben.

Vannak az általános célok: anyagi, érzelmi, kapcsolati stabilitás, általában ezeket stabil, megfelelő mukával, lakhatási körülményekkel és párkapcsolattal érik el az emberek.

Erre vágyni normális.

Aztán van az ember saját világa, a hobbik, álmok, a "saját kis köre". Ezt is meg lehet valósítani a másik mellett. Sokan a másik helyett valósítják meg.

Na most ha ketten vagytok, közös beleegyezéssel kellene ezek fenti elegyét meghatározni. De az az igazság hogy teljesen mást szeretnétek. Ha nem tudtok közbenső megoldást találni, jobb ha elengeditek egymást.

Ugyanez igaz a feltétel nélküli szeretet vs összepasszolás témára. Mindkettő kell.

Illetve, két felnőtt esetén a feltétel nélküliség sem teljesen értelmezhető már.

Nagyon alapvető feltétel például hogy tiszteljük egymást. Ha a másik megüt vagy megaláz nyílt megcsalással, már nem fogom őt feltétel nélkül szeretni.

Feltétel, hogy a párom elmehet fél-1 év fizetetlen távollétre, ha megírja azalatt a könyvét, de előtte-utána dolgozik és ad haza fizetést, nem azt várja hogy egyedül hordjam a vállamon a jövedelemszerzést.

A lényeg, az élet nem fekete-fehér. Bár alkalmazkodni kell a párodhoz, de feladni magad, a céljaid nem éri meg - ez is az összepasszolás, hasonló értékrend stb. témákat erősíti.