Miért nem tud dönteni sokszor? Fogadjam el, hogy mindig ilyen marad, vagy mér érhet?

Arról van szó, hogyha van egy döntési helyzet, akkor neki sokszor ,,hmm, nem is tudom, ez is jó, az is jó". És majdnem mindig ez van. Ha van egy olyan eset vagy élethelyzet, amikor meg lehetne tenni valamit, ő eleve csak legyint rá, pedig tudja, hogy segíthetne, és nekem kell noszogatni, hogy na légyszi. Ez csak azért zavar, mert egyrészt miért nekem kell noszogatni, másrészt pedig nincsen semmi önálló kezdeményező-képessége. Lehet az én személyiségem ennyire tüzes és szenvedélyes, és lehet, hogy pont akkor veszekednénk, ha ő is ilyen lenne, mint én :D De akkor is zavar. Szerintetek fog változni?

De ugyanez van a templomba járással. Nem szeret menni, de a szülei néha elviszik, akkor megy velük. De akkor is mondanak mindig valamit, amivel nem ért egyet, és ha szóvá is teszi a családnak, ők nem is figyelnek rá. Ettől még ugyanúgy nem fogadja meg, hogy nem megyek többet, hanem csak elviseli, hogy néha elviszik. Ez engem ott érint, hogy nem akarok egyházi esküvőt, semmiképpen. Velem ugyanez volt, 17 évig koromih jártam templomba, mindent őszintén elhittem és cselekedtem is, de óriásit csalódtam, és sose kell ez nekem többet, a leendő gyerekimnek sem, az tuti! Viszont az nagyon zavarna, ha ő nem állna ki mellettem ebben, pedig ő is ellenzi a dolgot. Csak félnék, hogy a családi béke számára fontosabb -.-" értitek. De lehet, hogy ez is csak ott fog kiderülni.