Szerintetek mennyire normális?

A barátommal lassan 4 éve vagyunk együtt, viszont még mindig nem tudtam teljesen megszokni a családját. Például a nővére azon van kiakadva, hogy nekem szokott puszit adni, neki meg nem és mindi mondja, hogy szeresse már őt is. Minden nap mikor haza ér munkából folyton megkérdezi tőlem, hogy hazaért e mit csinál, és nem azzal van a baj, hogy megkérdezi, hanem azzal, hogy minden nap. Ha valamiért nem veszi fel egyből neki vagy az anyukájának a telefont, akkor egyből hívnak mindenkit, hogy hol van. Ha elmegy valahova állandóan írogatnak neki, hogy medddiglesz, mikor ér már haza stb. A párom 23 éves, van egy kisbabánk. A helyzet úgy adódott, hogy mi a szülei lakásában élünk, mert ők kiköltöztek a nagymamához, hogy segítsenek neki. Én megértem, hogy a gyerekük/ a testvére, de én túlzásnak érzem. Mert pl. én azért voltam 3 éven keresztül és még néha most is k**va,r**anc, szerencsétlen, ronda (ami mai napig megmaradt bennem), mert ők nem tudták elfogadni, hogy a páromnak komolyabb kapcsolata lett és egy idő után mikor hazajött Pestről hozzám jött elsőnek és nem haza, de utána szinte az egész hétvégét otthon töltötte. Egyszerűen nem bírták elviselni, hogy más is van az életében rajtuk kívül. Nekem az is fura volt, hogy egyszer nem hívt fel egy nap a nagymamáját, és egyből neki álltak, hogy milyen szemét és hálátlan ember. Olyan is előfordult, hogy reggel fél 7-kor még aludtunk és talán az volt a baj, hogy a barátom nem egyből ment ki velük a nagyszülőhöz, hanem később akart. Erre az anyukája elkezdett hisztizni és elkezdte kiabálni, hogy minek szülte meg a barátomat, költözzünk össze stb, nem tudom az egészet, mert erre keltem fel. Igazából sosem akartak megismerni, már az elejétől kezdve elutasítottak, de ezt ők is elmondták, mikor a baba miatt elkezdtük megbeszélni a dolgokat. És nekem azért esnek ezek ennyire rosszul és azért maradnak meg bennem ezek negatív érzések, mert soha senki nem állt így hozzám, sosem utáltak ennyire, mindig megvoltak velem elégedve és tényleg kedvsenek, aranyosnak tartanak mások. Próbálnék ezen túllépni, azonban mindig jön valami új. Egy-ét hónapja, azért voltam a világ legszemetebb embere, mert a párom és a kisfiam nem aludtak a párom nagymamájánál, hanem jöttek hozzám. Azért kellett volna ott aludni, mert senki nem volt otthon a nagyival. Viszont én erről nem tudtam, senki sem szólt nekem, hogy ott kellene aludni, de azt sem kérdezték meg, hogy tudok e róla. Most a keresztanyás üggyel van probléma. Én a nővéremet szeretném keresztanyának, viszont a párom részéről nem. Ezen megy a sértődés, meg az olyan gyerekes dolod, hogy a gyerekem "úgyis őt fogja jobban szeretni". Én meg eleve nem akartam keresztanyának azok után, ahogy bánt velem, lehet önző vagyok, de én nem akarom látni minden szülinapkor. Így is minden hétvégén együtt vagyunk, párom ragaszkodik hozzá, hogy a pici hétvégente náluk legyen, mert náluk is így volt. Sosem döntöttem egyedül semmiben sem anyaként, mégis indig megkapom tőle, hogy neki semmibe sincs belesólása, viszont én arról nem tehetek, hogy a szülei mindenbe beleszólnak. Ezek utén én is ragaszkodom ahhoz, hogy legalább egy hónapban egy hétvégét anyukámnál legyen a kisfiam.Valamint engem nagyon bánt, hogy itt nem tudok neki berendezni egy rendes szobát, mert minde bútor itt van, viszont náluk már van külön szobája saját bútorokkal. Sokszor éreztem, hogy úgy gondolják a bab, az ő gyerekük és nem unokaként tekintenek rá, sőt nem csak én éreztem így. Valamint van egy hatalmas problémánk: kidrült, hogy a párom folyamatosan másoknak írogatott, probálkozott más lányoknál, amire amúgy a családja is buzdította, és mikor a kórházban voltam még akkor is ez ment, sőt 2-3 hónapja is. Természetesen ez számukra nem baj, és felvannak háborodva, ha én haza akarok költözni a gyerekemmel, mert "mi az, hogy én haza szeretném vinni, csak azért mert én vagyok az anyja". Szóval szerintem valami tuti nincs velük rendben. Félreértés ne essék, nagyon hálás vagyok nekik, hogy segítenek, itt lehetünk, próbálok nem is szólni semmiért, de nagyon nehéz. Még mindig szeretem a barátomat, viszont annyira bánt ez az egész, nem is nagyon áll ki mellettem, és ha a családja mond valamint, akkor általában egyvől ugrik és az van, amit ők akarnak. Egyébként anyukám is ugyanúgy segít anyagilag, lelkileg, annyi, hogy ő sokkal többet dolgozik, nem tud annyit lenni babával, ami a páromnak "baj", valamint a barátomék jobban is állnak, ami vissza is üt ilyenkor. Igazából most a problémák negyedét sem írtam le, de ígyis már sok. Csak szeretném idegen emberektől hallani/olvasni, hogy nekik mi a véleményük erről. Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszokat!