Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ezek alapján már kevésbé szeret?
Változik az érzelmi intenzitás a kapcsolat során, sehol sem teljesen olyan, mint az első hetekben!
Nincs a pároddal semmi baj, jókat írtál róla.
Te nem vagy komplett. Az ember az igaziját csak egyszer jegyezheti el úgy igazán. Naná, hogy nem valami huszonezres szarral szarrágóskodik, ha ez a gesztus fontos neki. A pároméknál az a hagyomány, hogy a gyűrű 3 havi fizetésnek megfelelő áron kell, hogy legyen. Ez legalább egymillió forint... Emellett az esküvő sem két fillér, milliós összeg az is.
Legalább egy kicsit fusson át a buksidon, mennyi idő előteremteni ennyi pénzt!
Naná, hogy vitáztok, ha egy követelőző, számító tyúk vagy, aki jóformán nem is örülne annak, ha eljegyeznék, csak elégedetten bólintana, hogy na végre...
A kapcsolatotokat nem az lapátolja össze, ellenben jó szar lesz, ha erre a pontra vársz ahelyett, hogy a jelenben szeretnéd és akarnál tenni érte.
Én a helyedben egy komoly beszélgetést indítanék ahol elmondanám ezt a kb 5 éves tervemet, hogy szeretnék házasságban élni és gyereket szülni.
Vele el tudom képzelni és gondolja meg, hogy ő is így képzeli-e el az életét?
Nem kell ultimátumot adni, de elmondani a terveidet, vágyaidat és meg kell kérni, hogy legyen őszinte ő is, hogy ő hogyan gondolja, hogy tudd van-e közös jövőtök.
Ha nem egyezik a kettőtök vágya ezen a téren az sem baj, csak akkor külön utakon kell folytatni. És jó ha ezt ő is tudja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!