Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem vagyok szerelmes. Érdemes így eljegyezni?
24F, 27L, 3 éve együtt.
Barátnőm tündéri lány. Végtelenül tiszta szívű, jó ember, okos, normális, őszinte, támogató, hasonló az érdeklődésünk, alig van vitánk. Nagyon szeretem de egyre inkább úgy érzem, hogy inkább csak mint egy embert és nem vagyok bele szerelmes, de az elején se volt olyan lángoló a dolog. Baratok lettünk majd összejöttünk, de nagy langolás nem volt. A szexben is pont hasonlók a vágyaink, de nem rá mint barátnőmre izgulok fel, hanem arra hogy hozzám ér mint egy meztelen nő. Ha ránézek meztelenül főleg nappali fényben, őszintén kevéssé hoz lázba, nem vonz. Viszont ha mar belekezdünk és hozzáérek akkor nincs gond.
Ő már szeretne eljegyzést amit megértek abszolút de én ezért kezdek hezitálni. Minden működik, de úgy érzem hogy csak kellemesen elvagyok vele és valami hianyzik. Ha 30 lennék így is elvenném de 24 évesen az hogy ránézek meztelenül és semmit nem mozdít meg bennem, pedig nincs baj a libidómmal, nagyon elgondolkoztat. Attól aggódom milyen lesz 10 ev mulva ez ha huszonévesen így erzek iranta..
Erdemes így belemenni egy házasságba? Hogy a másik remek ember, támogató partner de nem vagy szerelmes?
2
A kapcsolaton dolgozok így is. Megvan a randi, kedveskedés, programok, stb és örülök ha boldog és jó vele lenni nekem is. Ezért működött eddig. Csak nem biztos hogy ez fog működni 30 évig.
Ugyanakkor sokan mondják hogy az intenziv szerelem 3 evig tart kb aztan mindenkinel ez az allapot áll be. Akkor meg minek boritani ha mindenkinek ilyen?
Azért kell átélni a lángoló szerelmet, mert olyan kötődést hoz létre, ami átvisz az ilyen kríziseken, mint amiben most vagytok. Mivel téged nem köt ilyen erős szál hozzá, ezért sokkal nehezebb és boldogtalanabb sors vár mellette, mintha azzal élnéd át ezt, akit valaha szerettél. Mert a szerelem tényleg csendesül/elmúlik, átmegy megszokásba. De ha az ember átélte azt a nagy felfordulást, amit a szerelem hoz az ember életébe, akkor olyan 20 évig nemigen fog rá vágyakozni újra, jó esetben soha többé. Betelsz a szerelemmel és nem dobod majd el a kapcsolatodat egy újabb fellángolásnál, mert rájössz, hogy az a kapcsolat is idejutna előbb-utóbb. De rögtön a langyos trutyiban kezdeni, na az örök hiányérzettel jár. És akkor van az, hogy csak addig kell a másik, amíg nem jön a nagy Ő és akkor majd elhajítod. Vagy ha már lesznek gyerekek/hitel/ezazamaz, akkor ez nem is lesz olyan egyszerű és verheted a fejedet a falba, hogy hiszen én ezt a nőt sosem szerettem úgy, ahogy azt a másikat. És az a másik, még ha szeretne is, elmenekül az érzései elől, mert nem akar szerető lenni, egy eltitkolt senki. Egy normális ember a gyerekei helyett nem választja a szerelmet. Tehát marad neked az örök boldogtalanság.
Persze az is lehet, hogy soha nem leszel viszonzottan szerelmes, de én is így hittem, aztán mégis másként alakult és akkor nagyon örültem, hogy nem vagyok gyerekkel hozzákötve ahhoz, akit nem szerettem soha.
Légy bátor, szakóts. Fiatal vagy, ha nem vagy szerelmes, hezitálsz, akkor nem szabad. A házasságot belülről kell érezned, hogy igen, ő az, aki mellett megöregednék.
30n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!