Komolyodni látszik a kapcsolat, mégis miért hezitálok?

29 éves vagyok és eddig még sosem volt komoly barátnőm. Alacsony (170cm) és vékony testalkatom (72kg) van, viszont állandóan jó kedélyű vagyok. Valahogy az a típus vagyok akin a lányok csodálkoznak, hogy nincs barátnőm de egyiknek sem kellettem. Még lánnyal sem voltam ezelőtt de senki nem gyanította (sosem éreztem magam egy vesztes típusnak), mivel lányok közelében nem úgy viselkedek mint egy szűz kamasz.

Már kezdtem elfogadni az egyedüllétet amikor két hónapja megismerkedtem egy lánnyal. Viszonylag gyorsan történt minden. Odáig jutottunk, hogy majdnem minden nap találkozunk, nála alszok néha, elviszem munkába...

Még nem mutattam be az ismerőseimnek, ő se engem az övéinek azonban már kezdte említeni, hogy jó lenne hivatalossá tenni/felvállalni ezt a kapcsolatot. Ha fél évvel ezelőtt kért volna erre bárki is, egyből igent mondok...de most valamiért gondolkodok rajta, hogy egyáltalán ő az igazi vagy sem. Mindig is egy vékony lányt képzeltem magam mellé (mert hát én is vékony vagyok), ő viszont kicsit teltebb...de nem kövér. Szerintem sok mindenben hasonlítunk, könnyen meg tudtam nyílni előtte, ami nem rám vall. Jól érzem magam vele de mintha nem lenne szerelem csak szeretet. Talán attól félek, hogy jobbat úgysem találok és inkább megalkuszom mellette. A másik dolog, hogy mindjárt 30 éves vagyok, szeretnék én is családot. Közrejátszik az is, hogy az ismerőseimnek már mind van barátnőjük/feleségük, engem pedig az üres lakás vár mindig.

Addig nem szeretnék szakítani vele amíg nem vagyok biztos benne, hogy nem szeretem egyáltalán. Megbántani sem szeretném mert kedves, figyelmes velem. Mit tudnék tenni ebben a helyzetben? Tapasztaltabbak tanácsára lenne szükségem. Ti mindig tudtátok, hogy az illető az igazi?...nem is kételkedtetek?

Kicsit úgy érzem magam mint egy határozatlan tini...talán azért mert én csak most jutottam el először idáig. Kicsit szégyellem is magam, meg hát sok oltásra is számítok a részetekről.