Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom, hogy mit érzek az exem iránt. Hogyan tudnék erre rájönni?
3 évig voltunk együtt és nagyon szerelemes voltam belé. De a kapcsolatunk borzalmas volt, rengeteget szenvedtem, betegesen féltékeny volt, bántott fizikailag és lelkileg is, korlátozni próbált mindenben (pl a legjobb barátnőmmel se "engedett" találkozni). A végén már csak én tepertem utána és ő nem is foglalkozott velem.
Nagyon nehezen, de nyár elején úgy éreztem, hogy sikerült elengednem. Megismertem valaki mást is. Vele egy hónapja együtt voltam már.
Nála nem érzem azt a nagyon nagy szerelmet, de több, mint barátság és nagyon jól érzem magam vele.
Az exem egy hete megkeresett és könyörög, ígérget, olyan dolgokat tesz és mond, amire mindig is vágytam. A szívem szakad meg amiatt hogy visszautasítom, de belül tudom, hogy nem változik meg, csak rajott, hogy valakivel boldog vagyok és nyilván mindent bevet, hogy visszamenjek hozzá és ne érezzem jól magam mással. De vajon ez sajnálat vagy szeretet, amit érzek iránta? Úgy érzem, hogy hatalmas teher nekem, hogy megkeresett és azt szeretném a legjobban, hogy boldog legyen, nélkülem. Fáj, hogy neki rossz, bármit is tett velem.
A mostani párommal szakítottam, mert össze vagyok zavarodva és nagyon rosszul érzem magam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha szakítottál a jelenlegivel akkor mi a kérdés? Dobtad a mostani az ex miatt.
Ergo az ex kell neked. AZ hogy ez most sajnálat vagy szereted vagy megszokás.. az kiderül
Kezd újra vele. Ne legyél olyan mint voltál. LEgyél határozott. Szögezd le a "szabályokat" Jelenleg te vagy előnyben. Ő vagy megérti vagy elmegy. Így látod azt hogy akar változni vagy sem. Bárki tud változni ha van miért/kiért... Az idő sokmindenre jó erre is. Lehet hogy viharos a kapcsolatotok, de attól még lehet hogy lángoló szerelem miatt. Csiszolódni kell..
Nem tudom mik voltak köztetek, de ennyit megér.
A lényeg hogy te ne sérülj lelkileg. KEzdjétek úgy mintha alig ismernétek egymást. Nem egyből már másnap le a ruhát és adj neki, mert rég találkoztatok, mert akkor tuti annyi a kapcsolatnak. Bizonyítson kicsit.
Na puszi és gondold át. ;) 27F (Férj)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"bántott fizikailag és lelkileg is"
Mit akarsz, hogy még jobban megalázzon, esetleg mazohista vagy?
Komolyan mondom vannak nők akik saját maguknak keresik a problémát!
N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Utolsó vagyok, ez még lemaradt.
"Az exem egy hete megkeresett és könyörög, ígérget, olyan dolgokat tesz és mond, amire mindig is vágytam. A szívem szakad meg amiatt hogy visszautasítom, de belül tudom, hogy nem változik meg"
Saját magad is tudod mi a helyes lépés, de neked az kell aki bánt. Jól látod, nem fog megváltozni, de szereted magad hitegetni. Ismered azt a közmondást hogy "kutyából nem lesz szalonna", ezt jól vésd az eszedbe, mert nemcsak igaz a közmondás, hanem pont egy ilyen nőt menekítettünk ki az ex férje karmai közül, aki azt várta, minden egyes hamis ígérgetés, könyörgés után jobb lesz a helyzete. Nem lett jobb, rosszabb és rosszabb lett.
Ez nem szerelem, csak játszmázás, manipulálás. Tudja, hogy mire vágysz, te pedig el akarod hinni, hogy most igazat mond.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
bántott fizikailag és lelkileg is, korlátozni próbált mindenben (pl a legjobb barátnőmmel se "engedett" találkozni).
Ezek után még kell esetleg neked? Akkor N hajrá, várjuk a hírekben, hogy "közös iszogatás után élettársával szóváltásba keveredett.... Majd előkerült a nagy kés satöbbi...."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!