Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam, vagy sem?

Figyelt kérdés

Üdv.

24 éves nő vagyok, két éve van egy kapcsolatom, ami nagyon jól indult.Az első év fantasztikus volt.Aztán minden egyre rosszabb. Ugyanakkor pontosan akkor mikor összejöttem a párommal, egy másik férfi is udvarolt nekem, és azóta is két éve folyamatosan. A két év alatt kb 3x találkoztunk, de mindig erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne történjen semmi. Közben a páromra rájött a karrierizmus, csak a munkával foglalkozik, velem nem. Havonta jó ha egy teljes napot együtt tudunk lenni. Magányosan töltöm a mindennapjaim. Mert hetekre eltűnik. Tegnap viszont feljött a másik férfi, és tulajdonképp hajnalig húztuk egymást.Megkérdeztem tőle, mit tenne ha kapna 10 szabad percet tőlem. Mire ő : "adok neki 10 percet?" Igent mondtam, ebből 5-6 percig azzal próbálkozott hogy megcsókoljon,de azt egyáltalán nem hagytam.Majd levetkőztetett, és tulajdonképp bedugta..., de közben lejárt az idő és abba is hagyta. Persze közben többször is szóltam, hogy ne, nem szabad. De nem tudtam eldönteni hogy akarom e vagy sem. Olyan jó volt hogy vonzónak talál, hogy szexinek tart, hogy csak velem foglalkozik, hogy minden pillanatban elmondja ezeket nekem. A lényeg, hogy megbántam, vagy sem? nem tudom. Ez elég összetett, mert nekem a kedvesem volt az első, előtte senkivel nem szeretkeztem. Volt bennem kiváncsiság is, de a legjobban az hiányzott amit tegnap megkaptam. Megbeszéltük, hogy ezzel ennyi volt, nem fogjuk elmondani senkinek, mert mindketten tudjuk hogy ez nem fordult volna elő ha a helyzet és a kedvesem nem provokálná ki, akit igazából imádnék, akarnék, minden pillanatban, ha itt lenne. Nem akarok ringyó lenni, én nem az a fajta nő vagyok, és igazából most értetlenül állok a dolog előtt. Kérlek, adjatok tanácsot, nyugtassatok meg vagy nem tudom,muszáj erről beszélnem, mert mint mindig, most is egyedül vagyok, és felemészt.


2010. júl. 13. 19:51
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:

Üdv!


Hát végigolvastam a történetedet, és nagyon sajnálom a dolgot, de ezt megkell beszélned a pároddal, hogy neked is kell egy kis kényesztetés mert ugyan is emberből vagy, és ez minden embernek létfontosságú

2010. júl. 14. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim ***** válasza:
Ez a tipikus ülünk a fosban kapcsolat.
2011. jún. 10. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!