Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Velem van a baj, vagy a barátnőm tényleg betegesen hisztizik?
Én úgy érzem, hogy rettenetesen hisztis, de néha el tud bizonytalanítani, ezért jó lenne 1-2 kívülálló véleménye.
A konfliktusaink fő oka a volt barátnőm. Tudni kell, hogy őt megerőszakolták a kapcsolatunk alatt egyszerre 2-en is, mindkettő börtönben van, pedig azt mondták, hogy az exem akarta, csak másnap megbánta, hogy megcsalt és ezért mondta, hogy erőszak.
Más okból szakítottunk, de nem haragban váltunk el, néha beszélünk. A múlt héten felhívott, hogy nagyon rosszul van, nem elégefett a pszichiáterével, én meg találkoztam vele és megadtam neki a pszichológus ismerősöm számát segítség képpen.
A mostani barátnőm pedig ezen kiakadt. A történet alapos ismerete nélkül kijelentette, hogy az exem egy ócska ribi, aki simán csak megcsalt, egy erőszak áldozat nem merne úgy öltözködni, és nem járogatna egyetemre mint ő, és ezzel az erőszakos sztorival akar még mindig a közelembe férkőzni, ő átlát az ilyen női dolgokon.
Egyik nap munkahelyen voltam, amikor felhívott, és elgyengülő hangon mondta, hogy nagyon sírós kedve van, és olyan rossz előérzete van, hogy valami megmagyarázhatatlan rossz fog történni, balesetet szenved valaki, vagy ilyesmi. Kérdeztem mire alapozza, de azt mondta, hogy csak ilyen sírósan kelt. Mondtam, hogy nyugodjon meg, foglalja el magát és visszamentem dolgozni, mert sok dolgom volt.
Amikor hazamentem, hangosan zokogva várt, és üvöltve mondta el, hogy bezzeg annak a qrvának (az exemnek) azonnal ugrottam, amikor rosszul érezte magát, de őt nem tudtam megnyugtatni, csak leráztam mint egy utolsó senkit. Nyitott ablak mellett üvöltötte, hogy reméli, gátszakadást kapott az erőszaktól az a liba, és miért nem tudok vele soha annyit törődni, mint vele.
Én összecuccoltam és eljöttem egy haveromhoz. Terrorban érzem magam, ugyanakkor ha belegondolok, tényleg lehet, hogy kicsit furcsa helyzet, hogy beszélőviszonyban vagyok az exemmel és nehéz neki kezelni.
Szerintetek?
23/L a barátnőm, én 27/F
Nem megyek vissza, csak a jövőre vonatkozóan szeretnék tanulni az egészből.
Szerintem ez bőven nem ragaszkodás, ha valaki ilyen undorító dolgokat mond, ezzel csak elüldöz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Persze próbálod úgy előadni, hogy a csaj idegbeteg, de azért érdekelne, hogy hány hasonló eset előzte meg a kifakadását, amikor mas csajokat, köztük az exed előbbre helyezted nála.
Ha pedig úgyis az a véleményed, hogy a barátnőd hisztis , a kapcsolat pedig menthetetlen, minek írsz ki ilyen kérdést? Úgysem hallgatsz senkire, aki más véleményen van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A barátnőd nagyon csúnyán beszélt, de te sem vagy semmi.
Sajnálom, ami az exeddel történt, de valóban, a mostani barátnőd a jelened, elsősorban őt kellene szem előtt tartanod. Az jogosan esik neki rosszul, hogy őt ott hagytad a rossz érzéseivel, az exednek meg ugrottál. Én sem értem, hogy egy telefonszám átadásához minek találkozni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!