Mi a teendő, ha a párom nem mond nemet a családjának?

Előre leszögezném, semmi más konfliktusunk nem szokott lenni, illetve ő senki mással nem viselkedik így, csak a családjával.

A helyzet az, hogy a páromnak elég nagy rokonsága van (tesók, sok unokatesó, nagyszülők, nagyszülők új élettársai, nagynénik-nagybácsik, és a többiek), és "összetartóak" is - azért teszem idézőjelbe, mert amúgy csak műsor az egész, rendszeresen van családi összejövetel, ahol mindenki kikenve-kifenve, fülig érő szájjal csacsog a másikkal, de egyébként meg nem jellemző, hogy segítenének egymásnak, vagy egyáltalán jóban lennének egymással. Vannak a családban, akik még csak nem is köszönnek egymásnak az átlag hétköznapokon.

Én ennek pont a tökéletes ellentétében nőttem fel, kicsi a rokonság (nem is rémlik senki a családból, akinek egynél több tesója lenne), soha nem voltak ilyen kötelező parádéink, cserébe mindig számíthattunk egymásra. Persze, volt olyan, hogy mondjuk unokatesómék átjöttek sütögetni, de ezek soha nem voltak kötelezőek, mindenki akkor és azért vett részt ilyenen, ha volt kedve.

Párom családjában sajnos nem ez a helyzet, ott hihetetlenül gőgös és sértődékeny a rokonság nagy része, és "muszáj" jelen lenni (kifogások nem érdeklik őket). Ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy mindenkinek a születésnapját és névnapját össze "kell" jönni megünnepelni - ez a szűkebben vett rokonságnál (13 ember) azt jelenti, hogy arányosan elosztva legalább havi 2 alkalom.

Mindezt azért írom le, hogy kicsit érzékeltessem, mi is az, ami nem tetszik.

Ugyanis ez nekem nagyon nem tetszik. És itt a gond: a párom is mindig mondja, hogy neki se tetszik, ő is utálja az egészet, de "muszáj". Hiába mondtam neki, hogy most aztán mi történik, ha a nagynénikéje, aki azt se tudja, hány éves, megsértődik rá, hajthatatlan. Azt mondja, őt így nevelték. Nagyon hasonlít egyébként az apukájára, ő is mindig mondogatja, hogy elege van ezekből az összejövetelekből, de aztán megy ő is, mert "muszáj".

Félek, hogy olyan lesz mint az apukája, és örökké erről fog szólni az élet. Pedig egyébként egyikük se nevezhető nyuszinak, kiállnak magukért, egyedül a családdal szemben nem.

Nekem ez teljesen érthetetlen, elképzelni se tudom, hogy mi ebben a jó, vagy miért csinálják ezt.

Mit tehetnék? Lehetséges valahogy elvágni a köldökzsinórt? Hogyan értethetném meg vele, hogy nem érdemes foglalkozni az ilyen önző emberekkel?