A párom túlságosan odavan értem, hogy tudnám úgy elhagyni, hogy ne fájjon neki annyira?

A párom vállalkozó, fiatal, de már most nagy vagyona van, aminek egy részét örökölte, másik részét meg maga teremtette.Hihetetlen hogy egy ilyen jó helyzetben lévő ember ennyire szeretethiányos és sebezhető legyen.

Az egész úgy kezdődött, hogy egyetemen sokat beszélgettünk szünetekben és látta rajtam, hogy nem vagyok túl jól és folyton kérdezgette. Aztán elmondtam neki, h kínzó gyomorpanaszaim vannak már évek óta megy és egy orvos se tud érdemit mondani. Neki a féltestvére az pont gasztroenterológus és mondta, h menjek el hozzá és ő majd segít, mert hogy az egészségügyben minden a kapcsolatokon múlik és így biztos jó kezekben leszek. De nem mertem ekkora szívességet elfogadni, nem mondtam semmit,csak h majd lehet elmegyek. Ő meg már szervezkedett, időpontot is intézett hozzá,de én kifogást kerestem ,h más dolgom van aznap. Ezután már nem hozta szóba, csak mindig kérdezte, hogy van e valami fejlemény, és hogy vagyok. Utána magyarázta, hogy ha kicsit kipihenném magam az lehet ,h sokkal jobbat tenne,mint az összes orvos együttvéve. Meg hogy ne fojtsam el magamban a dolgokat,mert ez emészt fel belülről. Mondta, hogy ő nagyon örül neki, h vele őszinte vagyok és neki ki merem mondani a dolgokat, és olyan természetesen elröhögünk bármin, meg hogy látja, h nem érdekből vagyok vele jóban. Nagyon beleélte magát ebbe az egészbe. Valószínűleg sokan kihasználták vagy csak a pénzéért szerették és ettől lett ilyen szeretethiányos. És mivel rajtam érezte, h kedvelem, ezért nagyon ragaszkodni kezdett hozzám. Sokáig elutasító voltam vele, de aztán úgy döntöttem, h adok egy esélyt neki, és ő tényleg a kedvemben akar járni, de nem nagyon fogadok el amúgy semmit, mert én nem tudnék ennyi szívességet viszonozni. Teljesen más az élethelyzetünk. Túlságosan beleéli magát és beképzel dolgokat, ha épp ballábbal kelek fel és rossz kedvem van,van h azt hiszi, h ő bántott meg valamivel, pedig semmi köze hozzá. Szeretem őt a magam módján,de úgy érzem nem illünk össze, teljesen más közegben szocializálódtunk, akármilyen megértő is velem, én feszéjezve érzem magam ebben a kapcsolatban. Látszik,h van h teljesen más programra vágyik és csak a kedvemért jön el. Vagy a ruhámra mondja,h nem kell olyan visszafogottan öltöznöm,mert jól nézek ki,nem kell magam rejtegetni, de nem nyaggat vele, csak megjegyzi, aztán mondja, h a lényeg, h olyat vegyek föl,amiben jól érzem magam. De szerintem nem minden tetszik neki bennem, csak elfogadja,mert odavan értem, de ha leszáll a rózsaszín köd, akkor ez biztos nem lenne egyszerű. Mindig mondta, h ő semmit nem akar rámerőltetni és nyugodtan mondjam ki, ha valami baj van, de nem akartam megbántani. Féltem, hogy túlságosan összetörne. Aztán végül megmondtam, h szakítani szeretnék és azt mondta, hogy megérti és nincs semmi baj, meg hogy őt nem kell félteni és hogy sok sikert kíván mindenhez. De láttam rajta, hogy nagyon fáj neki, akárhogy is próbálta elrejteni. Nem tudom, mit tudnék csinálni, mert ilyen rossz állapotban nem akarom magára hagyni,ugyanakkor viszont muszáj,mert előbb-utóbb úgyis ez lenne a vége.