Mi a probléma a tanár-diák kapcsolatokkal?

Direkt nem akarod megérteni, vagy csak szivatod a válaszolókat...?

Leírom még egyszer, utoljára, csak röviden, hátha úgy kevésbé megterhelő:

Igazi szerelem maximum akkor lehetséges, ha ismeritek egymást. Ehhez (mint azt rendkívüli éleslátással megírtad nekünk) találkozni, ismerkedni kell. Tehát amíg nem kezdtek el találkozgatni, addig nem vagy szerelmes. A tanár meg nem adhat esélyt a szerelem kialakulására (hogy miért, azt már a szádba rágtuk, csak lexarod), amihez ismétlem meg kell ismerni egymást, ergo nem találkozgat veled. Az ilyesmit is nevezhetjük ördögi körnek.

Figyelj... teljesen érthető, hogy te igazi szerelemnek éled meg azt, amit érzel, de felnőtt, kiforrott személyiségű emberek számára az igazi szerelem nem ezt jelenti. Azt jelenti, amikor már egy párkapcsolatban alaposabban megismerjük a másik embert, sokat, nagyon sokat beszélgettünk vele, összecsiszolódtunk, közösen nézünk szembe a különböző élethelyzetekkel, közösen oldottunk meg problémákat és konfliktusokat. Amikor valakit nem ismerek eléggé, az számomra max. szimpátia, vagy vonzalom. Szerelem fokozatosan alakul ki, miután már párkapcsolatban vagyunk egy ideje. A tanárod is jó eséllyel így gondolkodik, tehát ha eléállsz, hogy szerelmes vagy belé, akkor pontosan ugyanazt fogja gondolni, amit fentebb leírtam: hogy te ezt gondolod szerelemnek, ő meg egészen mást. És ez már önmagában is elég ahhoz, hogy közétek álljon.

Én még felnőtt emberrel sem jönnék össze, akinek nincs párkapcsolati tapasztalata és szerelemnek éli meg a kapcsolat kialakulása előtti idealizált, rajongó állapotot. Mert teljesen máshol tartunk az életben. Ehhez nem kell tanár-diák viszony sem, elég annyi, ha nem rendelkeznek ugyanazokkal a tapasztalatokkal. Térjünk vissza erre a témára pár év múlva, ha már volt legalább egy hosszú távú párkapcsolatod. És mondd akkor azt, hogy ez igazi szerelem (volt).

Mi nem világos?

Alá, fölérendeltségi viszony van jelen az intézményi pozícióból adódóan.

Hogy jobban értsd, nem elsősorban a diák szemszögéből etikátlan, hanem a tanár szemszögéből az és nem mellesleg komoly vétség is.

Teljesen mindegy, hogy a diák csak rajong, vagy valóban szerelmes.

Ömagában a szerelem egy harmonikus, jól működő, egyenrangú kapcsolathoz nagyon-nagyon kevés.

Pl egy középiskolás lány élethelyzete teljesen más egy felnőtt dolgozó emberéhez képest eleve. Más időbeosztás (ha 18 alatti, akkor idejének egy részével nem is ő rendelkezik!!), más célok (ha egyáltalán vannak célok, a legtöbb embernek 18 évesen fingja nincs, mit akar)...ez már középtávon is összeegyeztethetetlen. A 18 éves előtt éppencsak kezd kinyílni a világ, rengeteg lehetőséghez fog jutni élete elkövetkező 6-8-10 évében, millió új impulzussal, helyzettel...most kezdi csak gyűjteni az élettapasztalatot. Mindez egy 30 évesnek már megvan. Neki már nem menő megállás nélkül fesztiválozni, nem fog tudni sportversenyekre kísérgetni, mert dolgoznia kell, a gyakarolatilag még tini problémák apróságoknak fognak tűnni a szemében, hiszen ezen ő már bő évtizede túlvan. A 18 éves pedig egyre inkább csak koloncnak fogja érezni a felnőttet, aki mindig csak kioktatja, aki nincs benne semmi őrültségben, nem akar kipróbálni olyan sok új dolgot.

És akkor erre jön, hogy alá-fölé rendeltségi viszony van kettejük között. Borítékolható a katasztrófa. Van itt a városban egy zenetanár és kórusvezető. Na neki ez a heppje, most kb 45 éves, de talán egy olyan barátnője volt, akinek az életkora kettessel kezdődött. Mindegyik másik tini volt, és a tanítványa. Pár évvel ezelőtt majdnem összeköltözött az akkor 16 éves tanítvànyával,csak akkora volt a balhé, hogy végül nem tették meg. Csak azért nem rúgják ki, mert szakmailag topon van, az általa vezetett kórusok sorban nyerik két évtizede a hazai és nemzetközi versenyeket. De amúgy egy emberi hulladék az én szememben. Anno én pont ezért utasítottam vissza, hogy énekeljek a gyerekkórusában (pedig fiúknak nagy szám volt bekerülni, évfolyamonként egyet-kettőt válogatott csak be), mert egyszerűen hánytam már 12 évesen is attól a kéjenc mosolyától.

Szóval maradjunk annyiban, hogy aki 30 éves tanárként teret enged ilyen kapcsolatnak, az szimplán elmeroggyant.

Később pedig, pl hallgató-oktató esetén valóban legalább azt illik megvárni, amíg nincs olyan tárgy, amit az oktató tanít neki. Mert akkor joggal kaphatják majd a beszólásokat, ami senkinek sem jó. Mellesleg az egyetemi oktatók munkaszerződésében benne van, hogy az ilyen afférok kirúgással jutalmazandóak.

Erről is van tapasztalatom. Csoporttárs csaj járt az egyik gyakvezetővel. Na, amint szakítottak, hát ne tudd meg. Borzalmasan kínos volt minden gyakorlat. A csaj folyton kirohangált bőgni, a gyakvezér meg alig tudott szakmailag figyelni ránk (pedig illett volna, igen veszélyes vegyi anyagokkal dolgoztunk minden egyes alkalommal), mert folyton a csajt leste.

Nem jó ötlet!

Egy hierarchikus viszony sose egészséges.

És mit kapna az a tanár, akire rabízom a gyerekem és így visszaél vele...