Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megérdemeltem? Csunyan beszéltem a barátnõmmel, nem alltam ki mellette, majd ö nehany hónap után megcsallt.
Inkább logikus következmény.
Gyakorlatilag más karjába lökted.
Semmi baj, tanulhatsz ebből a helyzetből, és a következő kapcsolatodban már nem kőveted el ezeket a hibákat.
Valóban nem szép, hogy megcsalta, de ezért nem kövezném meg a lányt. Nem tudjuk miért nem lepett ki. De egyenes következmenye volt annak, hogy bántotta.
Kérdező! Ez a vonat már elment. Hagyd a lányt, had legyen boldog mással, ha veled már nem lehet az. Megértemelted-e? Mindenképpen.
Rendben, én szóban bántalmaztam nem egyszer, és azzal is hogy nem mutattam ki hogy szeretem, inkabb elutasító voltam..
Ö csak csókolózott, amit ö maga vallott be, de nem fekudt le vele elmondása szerint, viszont szereti azt a másikat.
Megérdemlem?
Szerintem Te a csaj vagy és megnyugvást keresel, hogy nem rossz, amit tettél.
Megcsalás helyett mindig ott az őszinteség, esetleges szakítás.
Megérdemled persze. Talán rendesen kellett volna bánni vele. De a csaj se szent. Mert megcsalt. Őszintének kellett volna lennie veled.
Igaz az én pasim se túl kedves velem, gyakran megbánt. De eszem ágában se lenne megcsalni őt. Független attól hogy nagyon dühös vagyok rá. De eltudom képzelni mit érezhetett a barátnőd mikor csúnyán beszéltél vele. Tanúlj ebből a hibából és ne viselkedj így .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!