Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beáruljam a szeretőm? Többi lenn.
Akkor én most leírom a harmadik oldalt.
Egyszer csak elkezdett a férjem kötekedni. Semmi se volt jó neki. Egyik percben megbántott, a másikban nagy romantikus vallomás, így szeret, úgy imád. Kérdeztem, mi változott, de nem mondott semmit. Próbáltam mindent megtenni, hogy újra jó legyen a házasságunk, de hasztalan. Egyre bunkóbb lett.
Aztán egyszer csak jött egy üzenet. Benne a beszélgetések egy másik nővel, bizonyítékok, fényképek, minden. Ott állt fekete-fehéren, hogy miket írt rólam.
Egyből leesett, hogy miért változott meg.
Szépen összehajtogattam a ruháit, ami a két nagy bőröndbe belefért, és az várta az ajtóban, meg az üzenetek kinyomtatva a kupac tetején.
Én örülök, hogy minden kiderült, és nem bántam meg a válást. Valamilyen szinten hálás vagyok a szeretőnek. Én még hónapokig (évekig?) küzdöttem volna olyan emberért, aki a hátam mögött megalázott.
Jaj istenkém, ez a sértettség, ami itt egyeseket teljesen elborít, szomorú.
"Ne bántson", "nem ír", te "csak adsz és adsz", hát komolyan hánynom kell, hogy nem látod mennyire szerencsétlen helyzetben akarsz te lenni a király!
Ez egy másodhegedűs szerep! Ha ezt a sok energiát, amit a félrekefélésre fordítottok, mind a kapcsolatotokra fordítanátok, mennyivel jobb lenne mindenkinek!
De nem, te másodhegedűsként is királylány akartál lenni, ezért benyaltad a szokásos, "az asszony már nem szeret", "válni fogunk", "csak a gyerek miatt vagyunk együtt" dumákat! Hihetetlen, hogy ezt még beveszi valaki! Most meg bántja az egódat, hogy így megszivattak! Hagytad magad, ennyi!
Növessz gerincet, mert puhatestűként nehéz tekintélyt kivívni!
Persze, még mindjárt meg is sajnàllak... Jah, nem.
Ne haragudj, de a te szr életedért ne a szeretődet okold már. Gondolom azt látja rajtad, hogy függsz tőle és nem kér belőle, hisz van már egy szr kapcsolata! Nem kötelessége téged boldoggá tenni, ha nem akarja. Erre senkit nem lehet kötelezni! Lépj tovább. Keress másik balekot vagy szállj ki a szr házasságból!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!