Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szeretőmmel elkezdtünk érzelmileg kötődni egymáshoz, mit tegyek?
Dióhéjban: neki van felesége, nekem nincs senkim. Én laza kapcsolatnak akartam a dolgot, ő is. Persze egy év alatt két ember azért eléggé közel kerül egymáshoz egy ilyen helyzetben. Az egész abból indult ki, hogy sokat beszélgettünk és egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudunk ellenállni egymásnak testileg, ezért megbeszéltük, hogy nem sanyargatjuk magunkat, de bármelyikünk bármikor "kiszállhat". A testiségen kívül mindketten nagyon szeretünk beszélgetni a másikkal. Soha nem a családja kerül terítékre, hanem munkáról, hobby-ról beszélgetünk, tehát nem az a tipikus szerencsétlen, otthonmeggyötörtet játszó szeretőnek-panaszkodós pasi, ha mégis szóba kerül a felesége, akkor mindig úgy nyilatkozik róla, hogy rendes nő, vele akar maradni és imádja, hogy ilyen diszkréten kezelem a viszonyunkat, nem akarom őt "elcsábítani" hanem csak "levezetjük a feszkót". Lassan egy éve tart a dolog, egyszer kihátrált, hogy nem akar hazudni tovább, de aztán pár héten belül visszakozott, ennek már több hónapja.
Ekkor jöttem rá, hogy részemről komolyabb a dolog, de nem ellenkeztem, nem balhéztam. Mondtam neki, hogy remélem sikerül a feleségével való kapcsolatában újra megtalálni a szikrát és sok jót kívántam neki, aztán persze hetekig zokogtam a párnába éjjelente, amíg nem folytatódott a dolog, persze. Viszont én nem kerestem őt, semmilyen nyomást nem helyeztem rá, tehát ő akarta folytatni. Emellett azóta többször "elszólta" magát, olyanokat mondott, amivel arra utalt, hogy komolyabban velem szeretne lenni. Legutóbb az csúszott ki a száján, hogy jó lenne végre együtt aludni velem egyszer. (Nem töltünk pár óránál több időt együtt, esti találkozás utáni alvás pedig még sosem fordult elő.)
Megrémített, hogy neki erre igénye kezd lenni, megrémít, hogy ezt ki is merte mondani, illetve megrémít, hogy belegondolva én is szívesen aludnék vele, holott én ezt tényleg laza kapcsolatnak akarom megtartani, mert egyáltalán nem akarok az életembe komoly kapcsolatot. Félek, hogy összevesznek a feleségével és elválik, ezáltal elveszítem ezt a kényelmes helyzetet, amiben jelenleg vagyok. (Kapcsolatfóbiám van, úgyhogy nekem nagyon kényelmes egy ilyen barátság extrákkal jellegű dolog, mint ez.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Első mondat után elég is volt belőled te buds ribnc..
:(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!