Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez mennyire számít "megcsalásnak" ilyen esetben?
A barátnőmmel több mint 4 évig voltam együtt, de úgy,hogy már körülbelül 15 éve ismertük egymást akkor, ő az 1 évvel fiatalabb húgom legjobb barátnője, és osztálytársa volt.
A húgommal is jóba vagyok, így szinte mindent együtt csináltunk, minden szempontból csodálatos 4 év volt, de úgy mondom,hogy változtak az érzések, mindkét részről.(de a magam részéről biztosan)
Közös megegyezéssel szakítottunk, 3-4 hónapig nem is nagyon beszéltünk, de aztán többször lefeküdtünk egymással, és sokat beszélgettünk, viszont semmiben sem "egyeztünk meg".
Mielőtt újra beszélni kezdtünk volna nekem lett egy szexpartnerem, akivel heti 2-3x jöttem össze.
Úgy éreztem,hogy erről nem kell tudnia a volt barátnőmnek, szerintem ez a magánügyem.
Persze később megtudta, és úgy láttam elég rosszul esett neki, nekem csak annyit mondott,hogy tud róla.(erre pedig nem válaszoltam, ezzel lezártam a beszélgetést)
Még így is sajnálom, nem érzem korrektnek a magam részéről, és bármit mond,tesz tudom,hogy megbántottam.
Ha szerelemből nem is, de attól még emberileg kedvelem, szeretem, mindenek ellenére úgy érzem közel állunk egymáshoz.
Amikor vele is lefeküdtem, akkor maximálisan úgy gondoltam,hogy egyedülálló férfiként "jogom" van hozzá, senki sem szólhat bele, hogy mit csinálok, nem éreztem azt,hogy ez rossz, vagy aljasság.
Azt nem tudom,hogy ő kivel-mivel volt együtt, nem is érdekel, mert lehet,hogy fájna, de hülye sem vagyok, egy nagyon csinos lány, akiért sok férfi összetenné a kezét, kizárt,hogy nem volt együtt mással.-de neki is joga lenne/van hozzá, ebbe nincs beleszólásom.
Ember vagy, érzésekkel...
Tudod hogy megbántottad, ezért érzed magad szarul. Elvileg szakítottatok, innentől semmi "köze" nincs hozzá hogy te mit csinálsz.
Ami viszont gáz, hogy van egy bizonyos gyász időszak... Abban nem "illik" senkivel sem lenni pont emiatt.
Engedni kell magadnak, a másiknak lezárni a dolgot. Talán ez az amit nem tartottál be és emiatt most szarul érzed magad. Tanulj belőle.
Mindenkinek egy lelke van. Vigyázni kell rá.
Én is jártam már így, túl gyorsan kőtöttem ki más ágyában, szarul is éreztem magam hogy ezzel az exem megbántanám... Ez ilyen. :-)
30F
3as vagyok. Fogd egy kicsit vissza a farkad és nyugodj le, engedd el te is, mert meg nem tetted meg szerintem. (A leírtak alapján)
Mikor már tényleg közönbösek vagytok egymásnak, akkor csapj a lecsóba. Felesleges "szar érzést" ne okozz magadnak.
Te hagytad el, ez is elég nehéz.
Nem mertem bevallani, mert féltem,hogy így is szét leszek "szedve",hogy mekkora g**i vagyok, de olyan is volt,hogy lefeküdtem vele, elment, és 2 óra múlva jött a szexpartnerem.(akinek elmondtam, hogy mi volt 2 órával ezelőtt, de nem izgatta)
Emiatt is van bűntudatom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!