Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van ebből a helyzetből kiút?
5 éve járunk a párommal, jövőre lenne az esküvőnk. Az az igazság, hogy becsülöm őt, mert ambíciózus, okos férfi. Sok mindenhez ért. Nem egy adonisz ugyan, de sokat sportol és tesz az egészségéért. Tájékozott, bármiről lehet vele beszélni. Romantikus alkat, azzal vett le a lábamról már az elején is. Jó szakember és szereti is a munkáját, jól keres vele(persze nem milliomos). Én is hozzá hasonló vagyok, nagyon jól megértjük egymást, imádok vele élni. Viszont a szex az nem az igazi. Sokat idegeskedik miatta, és akkor nekem is elmegy tőle a kedvem. Sokszor inkább masztizok titokban, minthogy ezen féljek én is. Nem értem a félelmeit, méretes neki ott lent, és ha odateszi magát, teljesen ki tud elégíteni. Az a bajom, hogy ha összeveszünk, akkor meginog bennem valami testi és lelki szinten. Az egyik(ráadáaul nős) kollégám tudja ezt, ő a szeretőm. Néha nagyon undorítónak érzem magam, és nem beszélek vele, de amint felidegesítem magam, engedek a csábításának. Tudom, hogy ez nem helyes. Viszont a páromon kívül senkiben se tudnék megbízni igazán, senkivel nem egyezne így meg az értékrendünk, senkivel nem klappolnának így a mindennapjaink. Szégyenlem magam, valami mégis nagyon nem jó:(
23l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!