Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Álmom, vágyaim, igényeim?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Álmom, vágyaim, igényeim?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Volt ma hajnalban egy érdekes és szenvedélyes álmom. Egy középiskola előtt összefutottam egy helyes sráccal és mivel már nagyon vágyom egy kis kalandra, szenvedélyre, azért semmi bevezetés nélkül megkérdeztem őt, hogy lenne-e kedve velem smárolni. Mondta, hogy igen és bevezetett az egyik osztályterembe (már nem volt tanítás). A takarító egyszer benyitott, de kitaláltam, hogy azért vagyunk itt, mert a matektanárt meg fogjuk lepni egy osztálytánccal és épp a koreográfián dolgozunk. Úgyhogy nem zavart többet. 2 órán keresztül csak smároltunk. Isteni jó érzés volt. A srácnak kellemes ízű volt a csókja, olyan lila Halls cukorka ízű (itt jegyezném meg, hogy kb. 12 éve nem is ettem semmilyen Halls cukorkát). Megkérdeztem, hogy hány éves és mondta, hogy 23. Azt hittem, hogy több. Én idén leszek 32. Azt is megtudtam, hogy Petinek hívják. Én is csak a keresztnevemet mondtam el neki, mert nem akartam, hogy bármilyen formában rám tudjon keresni. Ugyanis 10 éve vagyunk együtt a férjemmel és van 2 kislányunk. Mégis azért vágyom több odafigyelésre és szenvedélyre. Eddig hűséges voltam, de már benne lennék egy kis kalandban. Akár csók, akár szex (persze védekezéssel). Azért (is) álmodhattam ezt, mert tegnap este megnéztem a Match Point c. filmet, amiben szintén volt megcsalás, szenvedély. Hát, igen, hiába mondom a férjemnek, hogy szeretnék több odafigyelést és szexet mégis kb. 1x szexelünk havonta. Hervasztó. :( Nem kérek tanácsot, maximum normális hozzászólásokat. Csak ki kellett írnom magamból.



2017. febr. 11. 16:08
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

3-as hozzászóló:

Szerintem még nem volt olyan álmom, amiben a férjemmel, vagy más pasival szexeltem volna. Pedig a napi 2-4 álom elég sok. Lehetett volna, de én csak csókolózni szoktam. Nem a szex rész hiányzik igazán, hanem a szenvedély, a pillangók a hasban.

Persze, igyekszem én felfűteni a házas életünket. Épp diétázom. Remélem ha visszanyerem azt az alakom, ami a szülés előtt volt (53 kg), akkor jobban rám fog gerjedni.

Persze ehhez az is kell, hogy legyen több időnk egymásra. A gyerekek 9-kor fekszenek le aludni, de addigra már mi is hulla fáradtak vagyunk. Jobb esetben még fent maradunk megnézni egy sorozatot. Pedig szívesen néznék vele pornót is, de ahhoz neki nincs kedve.

Pedig a kapcsolatunk legeselején volt, hogy naponta 5x szexeltünk. Persze az már túl sok. Nem kell nekem minden nap szex. A heti 1-2 alkalommal kibékülnék.

2017. febr. 11. 17:45
 12/16 A kérdező kommentje:

6-os hozzászóló:

Nem hiszem azt, hogy különleges dolog történt velem. Habár nem tudom, hogy ezt az álmomra, vagy az érzéseimre érted.

Természetesen meg fogjuk beszélni. Mi normálisan állunk az ilyen kérdésekhez.

Csak már tényleg undom, hogy a szexet 99%-ban én kezdeményzem és azoknak is a nagy részét visszautasítja. Mert stresszes a munkája, szar napja van, beteg, fáradt.

Még a szopást is visszautasítja.

Ha meg mégis szexelünk, akkor neki általában nincs is orgazmusa. Megkérdezem, hogy folytassuk-e a szexet, vagy leszopjam, de azt mondja, hogy nem kell...

Sokszor lekonyul neki. Kérdeztem a viagrát, de csak nevetett rajta. Nem tudom, hogy hogy esne neki, ha egy negyed tablettát mégis belecsempésznék a teájába...

2017. febr. 11. 17:50
 13/16 A kérdező kommentje:

7-es hozzászóló:

Kb. 4 éve, amióta először terhes lettem. A terhésség utolsó 3 hónapjában nem is akart szexelni velem... pedig én sokszor úúúgy kívántam a szexet.

Szülés után is vártunk 1-2 hónapot.

És így volt ez a 2. szülés után is.

A méhem/puncim se éppen alkalmas mindenféle durva szexre.

Arra szokott panaszkodni, hogy nekem csak egyféleképpen jó.

Ha pózt váltunk szex közben, akkor meg lekonyul neki.

Sosem illettünk össze túlságos szex terén.

Pedig nagyon szeretjük egymást. :)

2017. febr. 11. 17:53
 14/16 anonim ***** válasza:
"Mondjuk pár éve belezúgtam egy kollégámba. 2-3x smároltunk is, de tovább nem a dolog. Mégis elég sok idő kellett, hogy nem gondoljak rá napi szinten." Erről tud(ott) a férjed, mert ez IS közrejátszhat. De én inkább amondó vagyok hogy részéről megfáradt ez az egész. Vmivel fel kellene rázni, csak kérdés hogy mivel?
2017. febr. 11. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
100%
Nem értem a nőket... együtt vagy valakivel, akivel soha nem volt jó a szex, de azért összehoztok 2 gyereket. Most meg megy a rinya, hogy s...r az egész. 5-10 év múlva meg majd megy a csodálkozás, hogy miért fogtok elválni, mert a szexuális frusztrációnak az lesz a vége, hogy megöli a kapcsolatot.
2017. febr. 12. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Vannak hullámvölgyek a szex terén is. Az ábrándozás amit csinálsz az a ráérés miatt van. Fáraszd ki magad fizikailag. Én most ezt a megoldást találtam.
2017. febr. 14. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!