Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Álmom, vágyaim, igényeim?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Álmom, vágyaim, igényeim?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Volt ma hajnalban egy érdekes és szenvedélyes álmom. Egy középiskola előtt összefutottam egy helyes sráccal és mivel már nagyon vágyom egy kis kalandra, szenvedélyre, azért semmi bevezetés nélkül megkérdeztem őt, hogy lenne-e kedve velem smárolni. Mondta, hogy igen és bevezetett az egyik osztályterembe (már nem volt tanítás). A takarító egyszer benyitott, de kitaláltam, hogy azért vagyunk itt, mert a matektanárt meg fogjuk lepni egy osztálytánccal és épp a koreográfián dolgozunk. Úgyhogy nem zavart többet. 2 órán keresztül csak smároltunk. Isteni jó érzés volt. A srácnak kellemes ízű volt a csókja, olyan lila Halls cukorka ízű (itt jegyezném meg, hogy kb. 12 éve nem is ettem semmilyen Halls cukorkát). Megkérdeztem, hogy hány éves és mondta, hogy 23. Azt hittem, hogy több. Én idén leszek 32. Azt is megtudtam, hogy Petinek hívják. Én is csak a keresztnevemet mondtam el neki, mert nem akartam, hogy bármilyen formában rám tudjon keresni. Ugyanis 10 éve vagyunk együtt a férjemmel és van 2 kislányunk. Mégis azért vágyom több odafigyelésre és szenvedélyre. Eddig hűséges voltam, de már benne lennék egy kis kalandban. Akár csók, akár szex (persze védekezéssel). Azért (is) álmodhattam ezt, mert tegnap este megnéztem a Match Point c. filmet, amiben szintén volt megcsalás, szenvedély. Hát, igen, hiába mondom a férjemnek, hogy szeretnék több odafigyelést és szexet mégis kb. 1x szexelünk havonta. Hervasztó. :( Nem kérek tanácsot, maximum normális hozzászólásokat. Csak ki kellett írnom magamból.



2017. febr. 11. 16:08
1 2
 1/16 anonim válasza:
Szerintem ezt a férjeddel beszeld meg h neked ez kevés. Kár lenne belefolyni egy másik kapcsolatba.
2017. febr. 11. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

"Kanos" voltál. Olyankor álmodik ilyesmiket az ember. Nem vagytok kevésbé aktívabbak mostanába ? Amúgy, ha legközelebb középsulisra álmodod magad, nyugodtan elmondhatod a teljes neved, egyrészt, mert a feketeribizlis halls király, másrészt akkor még kb fb sem volt :D

30/f

2017. febr. 11. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Ez semmiképp sem jó jel. Ha már ilyen álmaid vannak, akkor nem sok idő kell, és egyszer egy ilyen a valóságban is megtörténhet. Aki gondolatban vagy álmában csalja a párját, annak komoly gondok vannak a kapcsolatában. A férjeddel soha nincsenek ilyen álmaid? Ha igen, akkor még vissza lehetne hozni a tüzet a kapcsolatotokba. Bizony, nagyon hosszú idő 10 év...
2017. febr. 11. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
3as te tuti nő vagy :D
2017. febr. 11. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Bocs atsiklottam a szex fölött. Így tiszta sor. Mondom, csak annyi, hogy kielégítetlen vagy. Heti 1-2 alkalmat ha ki tudsz könyökölni, akkor nem lesznek ilyen álmaid. Mindenképp beszéljétek meg, hogy több szex kell. Ez csak jelzés, nem megcsalás, a férfiak is álmodnak ilyet, ha már tele a zsák, aztán tócsa van a paplanon. Csak nálunk ez 7-12 nap, nálatok gondolom hosszabb mert máshogy működtök.
2017. febr. 11. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:

Ha most azt hiszed, hogy valami különleges ritka dolog történet veled, akkor tévedsz.


Mondd el a férjednek, és találjátok ki hogy legyen. Ha ezt megteszitek, ráadásul értelmes módon... na akkor csináltál valami különleges ritka dolgot. Sajnos. Merthogy ennek kellene a megszokottnak lennie.

2017. febr. 11. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
Mióta ilyen gyatra a szexuális életetek?
2017. febr. 11. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:

1-es hozzászóló:

Beszéltem erről már sokat a férjemnek. Tudja, hogy nekem szükségem lenne több törődésre, csókra, szexre.

Másik kapcsolatba nem folynék bele, csak néha smárolnék egy idegennel szenvedélyesen. Vagy ha úgy alakul, akkor szexelnék egyet. De nem lenne a szeretőm. Azt nem is tudnám kivitelezni és annak nem is lenne értelme.

Még a kapcsolatunk eleje felé megbeszéltük, hogy ha kezdene kihűlni a kapcsolatunk, akkor belefér az, hogy egy idegennel szexeljünk, de 1 személlyes csak 1x. Pont azért, hogy érzelmi szál ne alakuljon ki.

Mondjuk pár éve belezúgtam egy kollégámba. 2-3x smároltunk is, de tovább nem a dolog. Mégis elég sok idő kellett, hogy nem gondoljak rá napi szinten.

2017. febr. 11. 17:36
 9/16 A kérdező kommentje:

2-es hozzászóló:

Nagyon tetszett, amit írtál. :) Jót mosolyogtam rajta.

Persze, hogy "kanos" vagyok. Ezen a 2 vibrim se segít. Se a romantikus filmek. Tényleg már úgy smárolnék valakivel rendesen. A férjem nem egy csókkirály...

Ma a rossmann előtt láttam a földön egy lila Halls cukorka papírt és fél percen keresztül csak meredten néztem rá. Teljesen felgyorsult a szívverésem. Lehet, hogy veszek majd, de most épp diétázom. 5-10 kilótól kéne megszabadulnom...Nem vagyok túl kitartó... pedig úúúgy szeretnék izmos hasat, popsit.

Jól esne ha megfordulnának utánam a pasik. Persze ha épp nem a babakocsit tolom. :P

2017. febr. 11. 17:40
 10/16 anonim ***** válasza:
Ha meg van engedve, akkor mi a probléma? Vereted minden nap mással oszt annyi.
2017. febr. 11. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!