Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalt a férjem, a nevemen van az autó, de ő vette fel
a hitelt, még a házasság előtt, kié lesz az autó?
Figyelt kérdés
Most jöttem rá, hogy megcsalt a férjem, állítólag a barátaival van, de kiderült, hogy egy nővel és már minimum 2 hete tart, miközben mi a két pici gyerekkel vártuk haza. Azt mondja, hogy gyerektartást nem fog fizetni, kilép inkább a munkahelyről. Van egy autónk, amire ő vette fel a hitelt, de az autó mindene az én nevemen van, ilyenkor mi a helyzet? Természetesen eladnám és a gyerekekre költeném. Nem bosszúból, meg csúnya dolog, de amit ő tett velünk az évek során, az se semmi azért. 37ezerből pedig a két picurkát (2 és fél éves és 7 hónapos), nem fogom tudni eltartani egyedül, mégha elmegyek dolgozni és ők bölcsibe kerülnek se, plusz lakhatásunk sincs, anyukámnál kell meghúznunk magunkat, de nagyon nem férünk el. Szóval? Mi a teendő? Ő azt mondta, hogy nem akar válni, gondolom azért, mert fizetni nem szeretne. Azzal fenyegetőzik, hogy fejbe lő és elveszi a gyerekeimet. Nem ilyennek ismertem meg. Mit tegyek szerinted? Egy váltásnyi ruhát tudtam csak elhozni :(
Bocsánat az összeszedetlenségemért, nagyon sok hatása alatt vagyok és remegek :(
2015. nov. 28. 20:06
2/21 anonim válasza:
Az állam megelőlegezi neked a gyerektartást és majd akkor vonja le tőle, hogy ha újra munkába áll, szóval hiába lép ki a melóból, örökké nem lehet munkanélküli, neki is meg kell majd élni valamiből.
Vissza se menj hozzá, add be a válókeresetet, nem tudom hogy ilyenkor van-e ügyvéd, de kérd ki a tanácsát valami jogban jártas személynek a fenyegetőzéssel kapcsolatban. Ha utánad megy, nem vagytok köteles beengedni, ki se menjetek hozzá. Jó messzire kerüld el.
A többiben sajnos nem tudok segíteni, sajnálom hogy ez történt veled. =(
2015. nov. 28. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
3/21 anonim válasza:
Az autót sajnos te fogod fizetni, ha ő nem akarja, de gyerektartást mindenképpen kapni fogsz
2015. nov. 28. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
4/21 anonim válasza:
Sajnos az autóra én sem tudom a választ, de a helyedben kérnék egy távoltartási végzést, minél előbb. Elég barbár dolog ilyesmivel fenyegetőzni :/
De ha a te neveden van az autó, akkor hogy vette fel ő a hitelt? Szabad felhasználású volt a hitel?
2015. nov. 28. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
5/21 anonim válasza:
Sajnállak nagyon.:(
2015. nov. 28. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
6/21 A kérdező kommentje:
Köszi szépen a választ, még nem is gondoltam, hogy ilyen is előfordulhat velem, úgyhogy nem néztem utána még, de olyasmit hallottam, hogy csak fél év nem fizetés után előlegezi meg. Ez igaz?
2015. nov. 28. 20:16
7/21 A kérdező kommentje:
Igen-igen, szabad felhasználású volt, személyi kölcsön, de nem csak arra költötte, meg együtt fizettük egy darabig.
2015. nov. 28. 20:18
8/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat <3
2015. nov. 28. 20:19
9/21 anonim válasza:
Nem olvastam el teljesen.
A kérdésed a vagyonmegosztásról szól, vagyis számunka teljesen felesleges az az információ, hogy megcsalt a férjed.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!