Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Még megélhető szerelem?
Csak talán jólesik leírni és talán elbillenti a mérleget valamerre egy hozzászólás. Nem tudom.
14 éve élünk együtt a párommal, van két kicsi gyermekünk. Eddig boldogságban, szeretetben, a környezetünkben mi voltunk az "álompár". Pár hónappal ezelőtt komoly műtéten estem át, ami nem viselt meg annyira, és ez egy másik férfinak volt köszönhető. Nemrég átestem egy még komolyabb műtéten és ő ott volt mellettem és rengeteg erőt adott. Természetesen a férjem is mellettem volt a nehéz időkben. Nem volt köztünk testi kapcsolat (csókolózás igen), annak ellenére hogy valami iszonyú fizikai vonzalom alakult ki. Viszont olyan romantikus élményeink vannak, ami szinte csak a filmekben létezik. Sokszor el akartam hagyni Őt, mondván szeretem a férjemet és hát a gyerekek a legfontosabbak, de valahogy mindig nála találtam menedéket (nemcsak eü problémák voltak, hanem anyagi, lakás, stb., ami persze nem csak engem viseltek meg, hanem a férjemet is.) Két hónapig tartott csak a kapcsolat, aztán egy este (ma sem tudom milyen sugallatra) de bevallottam a férjemnek. Még azt is elárultam, hogy talán szerelmes vagyok (igazság szerint magam sem tudtam). Ennek ellenére a férjem nem hagyott el, hanem azt mondta megoldjuk. Közben Ő is felvázolta, hogy milyen jövőnk lehetne, ha mégis elhagynám a férjem, sőt még telefonon beszéltek is egymással. Nem hagynám el a férjemet (ezt neki is megmondtam mindig, soha nem hitegettem semmivel), mert tudom, hogy nagyon megviselné a gyerekeinket, meg még szeretem is. Csak talán nem úgy. Úgy biztos nem, mint őt. Az eszem azt mondja, hogy mindenképp őrizzem meg a családi békét, így megállapodtunk a férjemmel, hogy semmi esetre sem keresem vele a kapcsolatot, illetve nem reagálok az Ő megkeresésére sem. Nem gondoltam hogy ilyen nehéz lesz. És nem azért mert egy munkahelyen dolgozunk, hisz a hétvégék a rosszabbak, amikor nem is láthatom Őt. Tudom, hogy most szenved mindenki. A férjem, mert nagyon nagyot csalódott, de próbál újra bízni bennem, ő, mert szeret, én, mert ... (egy hónap alatt mindhárman fogytunk sokat)
Kérlek Titeket, hogy hordjatok le a sárga földig, hogy hogy tehettem ezt a szerető férjemmel, milyen anya vagyok, miért hagytam hogy belém szeressen, hogy milyen szaralak vagyok amiért mindenkivel kiszúrtam. Akkor talán felébrednék ebből, lenne végre annyi lelkiismeret furdalásom, hogy gond nélkül visszatudnék térni a férjemhez, és örülnék neki, hogy ilyen megbocsájtó, és el tudnám felejteni Őt.
Úgy néz ki vidékre költözünk. Talán így könnyebb lesz mindenkinek. Az én ötletem volt, és a férjem belement, aki egyre jobban van szerencsére, mert mindent megteszek, hogy jó legyen neki.
Ő viszont szenved és ezt nem bírom elviselni. Úgyhogy valamit lépni kell.
Köszönöm a kérdést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!