Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vannak itt olyan lányok akiket már megcsaltak? Hogy történt?
Eljöttem másik városba tanulni, de igyekeztem minél többször hazalátogatni, vele lenni, ez nagyjából kéthetente volt. Ő volt az elsősorban, aki nem akarta, hogy a távolság miatt szakítsunk, mikor felmerült a dolog. Nagyjából két hónap múlva csúnya veszekedést provokált, és szakítottunk- természetesen neten, az otthon töltött hétvégém utáni napokban.
Egyik barátja volt olyan kedves, hogy felvilágosítson, már hetek óta, kb egy hónapja volt másik nője, folyamatosan, és a legutolsó együtt töltött hétvégénken is ott volt a lány a buliban, ahol éppen az aktuális exem szülinapját ünnepeltük. Egész este segg volt velem, látványosan ellökött, amikor ölelni próbáltam, csókot nem volt hajlandó. Ezen kiakadtam, és ezt a kiakadást használta fel pár nap múlva.
De vigasztal, hogy azóta is a csajjal van együtt, szóval gondolom, megérte neki megcsalni engem vele.
Egy percig se sajnálom, bár a gondolat elég rosszul esett.
Mindez kb 2 éve történt.
21/l
Engem a legjobb baratnommel csalt meg. A lany 2 hetig nalunk volt vakaciozni es ameddig en dolgoztam ok otthon napjaban kielegitettek egymast. A kapcsolatounk akkor meg nem ert veget de kesobb kiderult, hogy miutan adtam egy eselyt neki o ugyanugy flortolt csajokkal.
Azonban a sors nagyon csunyan vissza fizetett neki ezekert a huzasokert...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!