Ebből lehet "normális" kapcsolat két felnőtt között?

Adott két huszonéves ember. Az egyik fiú, a másik lány (én vagyok a lány). Életemben először ismerkedtem neten, és számomra is hihetetlen módon kifogtam egy normálisnak tűnő srácot. Helyes, okos, sportos, humoros...minden megvan...persze egy idő után motoszkálni kezdett a fejemben az, hogy ha ennyire minden okés vele, akkor miért ott keres párt magának?! Egy idő után rákérdeztem erre, és azt mondta, hogy mert itt könnyebben kitudja szűrni az értelmes, aranyos lányokat, akivel ismerkedni szeretne, neki ez kézenfekvőbb sokkal, mert nem egy bulizós típus. Elfogadtam a válaszát, nem is foglalkoztam ezzel túl sok ideig, inkább élveztem a társaságát és kész. Telt-múlt az idő, egymás után jöttek a hónapok, és mára már tudom, hogy mi fán terem ez az egész...nos ő az a fajta pasi, aki szereti, ha van egy biztos pont az életében, mellette pedig folyamatosan kacsintgat ide-oda...flörtölget, találkozgat más hölgyekkel...nem a szex a fő motiváció, inkább a "hódítási folyamat" (régebben önbizalom hiányos volt, így neki ez ad önigazolást). Na most ez az egész úgy derült ki, hogy én sem vagyok teljesen hülye, volt egy-két elszólása, meg érzékeltem néhány "furcsaságot", így beszélgetést kezdeményeztem vele ezzel kapcsolatban...mondtam neki, hogy nyitott gondolkodású vagyok, beszéljünk meg mindent, és aztán látni fogjuk, hogy kinek mi, meg hogy fér bele, vagy épp, hogy nem...ennek az lett a vége, hogy elmesélt mindent, melyik lánnyal meddig jutott, és hányszor találkozott, volt e szex, vagy sem, kit, miért nem hívott fel többet, kiben mi volt a jó, és mi nem stb...azt mondta, hogy soha nem hagyna el engem, ha velem végre őszinte kapcsolatban élhetne, és megadnám neki a teret arra, hogy flörtölgessen néha, ha olyan kedve van...persze ő sem vonná meg tőlem az ilyesmit...és hát akkor most jövök én...lány létemre felérnék egy pasival is a szexet illetően....

Sajnos csak egy olyan kapcsolatot tudok felmutatni (egy 5 hónapos kapcsolatot) amiben képes voltam hűséges maradni...az összes többiben időről-időre félrementem...nem vagyok rá büszke, sőt bánt is, hogy ilyen voltam, de egyszerűen nem tudtam megállni...és mindig az az érzés volt bennem, hogy "az én édes kis drágám ezt most soha, de soha nem fogja megtudni, és soha nem hagyom őt el, mert ő az életem, de most hancúroznom kell ezzel az édes kis sráccal, mert úgy beindultam rá" szégyen, de ez van. A kérdésem az lenne, hogy két ilyen felfogású ember között kialakulhat tartós, boldog párkapcsolat? Tudom, hogy ez merőben eltér a normálistól, és sokak számára ez felfoghatatlan, meg nem veszi be ezt a gyomruk...tisztában vagyok ezzel, és meg is értem. Én nem kérek támogatást itt, vagy megértő szavakat a viselkedésemet illetően, van nekem is önkritikám, tudom, hogy ez nem normális hozzáállás, sőt sokan ribinek is gondoltok emiatt, tehát felkészültem a negatív hozzászólásokra, de a beszólások mellett légyszi próbáljátok megérteni a kérdésem lényegét is. Köszönöm!