Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok! Ti is szakítottatok volna?
Figyelt kérdés
A barátom azzal állt elő, hogy szeretne hármasban lenni velem és egy barátnőjével. Én azonnal szakítottam vele. Alapjában véve én egy monogám típus vagyok.
Úgy gondoltam, hogy ha behozna a kapcsolatunkba még egy lányt, azt csak úgy tudná behozni, ha már volt vele szexkapcsolata. Erről én nem tudok, tehát ez csak titokban, az én hátam mögött lehetett, mert azt a lányt csak 2 hónapja ismeri. Nem hiszem, hogy valaki csak úgy belemenne egy ilyenbe, ha előtte nem volt vele.
Én minden esetre szakítottam vele. nem az én stílusom a közösködés.
ha csak 2 hónapja ismeri, ráadásul így mondta, hát ők már elég gyorsan elkezdtek beszélgetni a szexről, lehet voltak is együtt, ezt nem tudom, de elképzelhető
ilyeneket párkapcsolaton kívül meg lehet tenni, sajnos sok kapcsolat ezt nem szokta túl élni N
2013. ápr. 18. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
12/23 A kérdező kommentje:
Én úgy gondolom, hogy előtte már volt ezzel a lánnyal és ha volt, akkor csak az idő alatt, amíg velem járt. Ez durván másfél év. Engem már az is zavart, hogy egy másik lánnyal odáig jutott, hogy képes volt vele ezt megbeszélni. Nekem már ez megcsalásnak számítana, de meggyőződésem, hogy le is feküdt vele. Ha házasság előtt megteszi ezt velem, akkor hogyan köthetném össze vele az életem? És a szakításért én lennék a felelős? És akkor nem is szerettem őt, mert képes voltam szakítani vele egy ilyen csekélységért?
2013. ápr. 18. 00:39
13/23 anonim válasza:
En szakitottam volna. Szerintem ha vki felhozza ezt a temat, akkor valojaban arra gondol, hogy 'xy tok jo csaj/pasi, fekudjunk le vele mindketten es akkor nem szamit megcsalasnak!' Foleg igy, hogy neked nem is volt beleszolasod, hogy ki legyen a harmadik! Egyertelmu kocc...
2013. ápr. 18. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
14/23 anonim válasza:
Hát,én is ugyanezt tettem volna a helyedben.A szex egy kapcsolatban páros ,kettesben végzendő dolog azzal,akit szeretek,Nem csak kielégülés.
itt is sok a ribanc,és a qrvahajcsár,na meg a sok ferde erkölcsű...
Én se vagyok egy szent,de azért vannak határok,és ez már túl van rajta.
2013. ápr. 18. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
15/23 A kérdező kommentje:
Valaki kérdezte, 20-és 22 évesek vagyunk.
2013. ápr. 18. 00:41
16/23 anonim válasza:
Én egyszerűen nemet mondtam volna. Hogy ezt bizonyítéknak veszed, hogy megcsalt, nekem már paranoiának tűnik.
2013. ápr. 18. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
17/23 anonim válasza:
szerintem meg nem dugta meg az a csajt, csak meg akarta. Így, legálisan. nem szakítottam volna rögtön, inkább megbeszélni kellene.
2013. ápr. 18. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
18/23 anonim válasza:
Szerintem teljesen jól tetted! Egy ilyen 3-as felállás komoly kapcsolatba nem fér bele. Lehet, hogy nem volt még köztük semmi de biztos, hogy akarják és így a te engedélyeddel feküdt volna le azzal a lánnyal. A pasid nem a 3-ast akarta, hanem azt a csajt... 2 hónapos barátságban szerintem érdekes, hogy ez náluk feljött témába... Ne bánkódj, kívánom, hogy találj jobbat!
2013. ápr. 18. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
19/23 anonim válasza:
Nem biztos, hogy volt együtt a másik lánnyal, de teljesen megértelek, hogy szakítottál vele. Én biztosan nem maradnék együtt ilyen férfivel.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!