Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg én és a párom vagyunk a sz.rok?
Sziasztok! Ez a poszt elég megosztó és hosszú lesz ezért kérlek mielőtt kommentelsz olvasd el az írást köszönöm.
Röviden az előzményekről a mostani párom (33, akit most hívjuk Rolandnak) a feleségét (43, akit most hívjunk Zsuzsának) több nővel megcsalta mert mert gyermekkori molesztálás miatt nagyon kerülte a testi kontaktust. Ez a kapcsolat 7 évig tartott és van egy szintén ennyi idős fiúk (akit most hívjunk Ödönkének). A történtek ellenére Zsuzsa Rolanddal maradt több okból. A kapcsolatuk már nagyon az utolsókat rúgta amit már a környezetük is látott. Kb 3 éve kerültem én képbe (Hívjunk engem most Larának) mikor elvállalta hogy korrepetál matekból. Már korábban is ismertük egymást hisz a felettünk lévő lakásban laktak Roland családjával és később költöztek mellénk. A kapcsolatunk kialakulásában nem mennék bele hisz az nem lényeges. Tavaly szilveszterkor Zsuzsa egy konfliktus miatt konkrétan betört a lakásunkban és megpróbált megütni édesanyámat ami miatt nagyon haragszom rá és csak a szerencsének köszönheti hogy nem került bajba. Zsuzsa amúgyis elég problémás családból származik. Szülei alkohol problémákkal küzdött és vélhetően neki is voltak(édesanyja egyszer majdnem megölte) a testvére pedig fizikailag bántalmazta. Rolnad ekkor "vette magukhoz". A gyerek is egy érdekes dolog volt náluk Roland úgy volt vele ha lesz lesz ha nem nem. A házasság is csak azért történt meg mert Roland édesanyja akarta. Na de térjünk vissza rám. Mint említettem Roland nem egy nővel ment félre Zsuzsa mellett viszont én voltam az akivel meglépte a különköltözést. Zsuzsának többször mondta hogy válni fog de Zsuzsa mindig azt hajtogatta hogy ő nem válik és megmenti a házasságot. Május óta lakunk együtt Rolandal rokonok albérletében és azóta árnyéka magának. Ebbe több dolog is belejátszik de Zsuzsa is rátett és tesz egy lapáttal. A gyereket nem engedte hozzánk láthatásra mondván nem tudja a lakcímünket (szilveszteri incidens miatt nem merjük neki megadni) és nem akarja hogy velem szívjon egy levegőt Ödönke. Na de Ödönke ő róla azt kell tudni hogy alapból több probléma volt/van vele. Később tanult meg beszélni és a járása is sokkal visszamaradottabb volt kortársainál ami amúgy nem probléma hisz behozható. A valódi probléma igazából a nevelésében van pl a mai napig nem tud egyedül aludni és általában az apjával tudott csak elaludni és ha valami csoda folytán elaludt a saját helyén mindig átment apjához. Zsuzsa sajnos már a kapcsolatunk elején elkezdte ellenünk hergelni ami bizony sok konfliktusokhoz vezetett. A párom sajnos sokszor hagyta hogy gyerek és az anyja manipulálja de ez költözés után megszűnt. A probléma ami miatt írok kb egy hete kezdődött. A párom el akarta hozni hozzánk a fiát mondván hogy lássa mennyire alkalmas láthatásra mert a kicsi kikönyörögte az anyjánál. Alapból nem örültem neki hisz a gyerek már korábban is manipulálta az apját de belementem hátha újra a régi lesz a párom. Bevásároltunk mindenből többezer forintért, én kitakarítottam a lakást egyszóval vártuk. Minden jó volt amíg Zsuzsa nem írt a páromnak hogy "Larácska készüljön arra hogy ki lesz turva Ödön veled akar aludni". Na már ekkor tudtam hogy sokat fogunk szenvedni Ödön miatt de Roland megnyugtatott hogy le fog ülni beszélni a fiával hogyha hisztizik vagy nem fogad nekünk szót akkor azzonal haza viszi. Elindultunk haza mikor a lépcsőház ajtajában Ödön megállt és az ujját rázva közölte velem hogy úgy viselkedjek hogy neki jó legyen mindezt bunkó stílusban. Jó hangosan rárivalltam hogy TESSÉK??? Erre ő úgy megszeppent hogy majdnem elsírta magát és elkezdett rohanni le a lépcsőn. Párom persze erre nem reagált semmit. Hazaúton bementünk boltba ahol olyan kívánságműsort rendezett mintha ő lenne a világ közepe. Hazaérve gondoltam a párom leül vele végre beszélni de ez elmaradt. Ödönről sajnos hamar kiderült hogy sok hiányosság van a nevelésében. Konkrétan keresztbe pisilte a WC-t és lepisilte a kukát amit hosszú másodpercekig röhögve nézett majd otthagyta (apja takarította fel) de a feketeleves csal elalvásnál jött. Nálunk arany szabály hogy mindenki a saját helyén alszik és ezt a párom el is mondta a fiának ám mikor eljött az alvás idő Ödön nem akart egyedül aludni. Este 11-kor olyan szinten elkezdett hisztizni hogy már fuldoklott de végül informáltuk és éjfél után elaludtunk. Én már ekkor tudtam hogy ennek a gyereknek semmi keresnivalója itt. Fontos tudnivaló rólam hogy 6 hónapos kismama vagyok de ez a későbbiekben lesz fontos. Reggel felkeltünk és papalcsintát csináltunk. Ödön ekkor elkezdett kérdezősködni a maganéletünkről (merre van apa munkahelye, mi a cimetek stb) mi persze tudtam hogy az anyjának nyomoz de a párom szerint csak paranoiás vagyok. Reggelinél mondtam neki hogy mosson kezet de nem akart mondván anyával ők nem szokat (micsoda igényes nő). Délután elmentünk az ikeában és az odaúton se fogadott szót. Az apja többször mondta hogy fogja meg a kezem de mindig húzta el majd magyarázkodott hogy miért nem. Mindig mikor nem fogadott szót mondtuk neki hogy akkor hazamegy. Az ikeában hoddogozni mentünk (ami amúgy nem tetszett neki mert hamburgerezni akart de hamar helyére tettük) és az apja azt mondta hogy maradjon velem az asztalnál ami persze nem tetszett neki. Próbáltam vele beszélgetni de még csak rám se nézett és mikor mondtam neki hogy ma is egyedül alszik csak csendben a fejét rázta (én másnap melózni mentem volna és nem volt kedvem megint éjfélkor feküdni) én erre mondtam neki hogy akkor mész haza. Évesnél szintén kijött hogy baj van a nevelésével a hotdogot nyalogatva, csámcsogva ette és akárhányszor rászóltam vagy rám se hederitett vagy lenézően nézett rám. Az ikeában választhatott játékot magának és ő kapásból 3 játékot akart venni de közöltük vele hogy felejtse el. Végül egy majdnem 10.000 forintos bálnát választott amit még csak a kosárba se akart betenni hiába mondtuk neki. A feketeleves viszont itt jött ugyanis a párom 20.000 forintot utalt magának és ennek majdnem a fele a gyerek játékára ment el. Na már most mint mondtam terhes vagyok és rohadtul nem arra gyűjtöttem hogy rinyácskának legyen 1001. játéka. Ekkor hazamentem és kisirtam magam anyának aminek az lett a vége hogy a stressztől úgy begörcsöltem hogy a sürgősségin kötöttem ki. Párommal vártam a mentőket a buszmegállóban sírva és mikor kértem hogy jöjjön ide akkor az volt a válasz hogy pár perc múlva mert rinyácska integetni akart a buszoknak (elvégre is fontosabb hogy a kölyök csápolhasson a buszoknak mint a mentőre váró párod...) végül itt telt be a pohár és közöltem a párommal hogy most azonnal vigye haza a gyereket amit meg is tett. A párommal azóta sokat vitatkoztunk emiatt és úgy érzi hazudtam neki mert úgy mentem ebbe bele hogy nem akartam. A gyerek sajnos neveletlen, erőszakos (régen ütötte apját), koszos (füle fekete volt a piszoktól), érzelmi zsaroló és azt hiszi körülötte forog a világ ráadásul az anyja is azt tanítja neki hogy én csak büdös r..... vagyok akire nem kell hallgatni sőt a párom előtt mondta egyszer hogy a rib... csúnya szó de rám szabad használni. Megmondtam a páromnak hogy gyerektartáson kívül egy forintot ne merjen rájuk költeni mert nem érdemlik meg (tvt, netet, streaming szolgáltatást ő fizeti nekik). Belement hogy október 1-től semmi pluszt nem fizet nekik és a bálna is itt marad (szüleim havi 100.000 forintot adnak és nem azért segítenek hogy vandál Ödönke netflixezhessen). Konkrétan volt olyan hogy Zsuzsa elküldte őt fél kg kenyérért úgy hogy spárban dolgozik és még kifizetni sem akarta. A párom azóta nagyon maga alatt van és úgy érzem ez az én hibám. Nagyon sajnálom szegényt hisz egy okos, csupaszív férfi aki most darabokban van és nem tudom hogy kaparjam össze. Nem várok tanácsot se semmi csak nagyon megviselt az eset (az írás is nagyon összeszedetlen tudom). Ha elolvastad köszönöm.
#láthatás #exfeleség
01:53
Nem. Sokmindenben egyet ért velem mint pl abban hogy a gyerek ne éljen velünk. A gyámhatósági láthatás is az ő ötlete volt és saját elmondása szerint a kissrác ittléte egy kísérlet volt hogy mennyire éri meg őt ide hozni.
#128
Rokonnál? Hány nm, 300? 😂
Amúgy meg ha egy ujjal a gyerekhez érsz, a tiéd is elviszi a gyámügy.
Nyuszicsibe, szerinted miért mondta, hogy úgy kell viselkedj, hogy neki jó legyen?
Mert ő már tudja, amit te még nem. De ne aggódj, az ex is ki lett okosítva, alig várja, hogy fogást találjon rajtad.
Mikor négyszemközt beszéltél a gyerekkel, akkor remélem, hogy szépen, kedvesen. Semmi gorombaság meg fenyegetés...nehogy véletlenül kiderüljön, hogy készült róla hangfelvétel. Aztán majd meglátjuk, hogy mit szól a gyámügy.
01:59
Lehet igazad van nem piszkolom be a kölyökkel a kezem de teszek róla hogy intézetbe kerüljön. A viselkedésről meg annyit hogy egyenlőre én vagyok otthon nem ő. Ő csak egy vendég a hangfelvétel meg személyiség jogsértés🤭😉 az apja se hagyja majd neki hogy kiskirályt játszon. Ne feledd hagyta sírva elaludni és azonnal hazavitte mikor azt mondtam.
#131
Ezt mondja, mert ezt akarod hallani és a te rokonodnál lakik. Dupla áron, de ha hülye...
Viszont az is lehet, hogy téged tesztelt. Tavaly még azzal flexeltél, hogy téged szeret a gyerek, meg az apja odavitte hozzátok, nem akarja, hogy az anyja rossz körülmények közé vigye. Most szembesült azzal, hogy átverted, csak megjátszottad magad addig, amíg meg nem szerezted. Most meg teljesen a gyereke ellen akarod fordítani őt is, veszekedtek, stb.
Nem kell hozzá jósnak lenni, most borítékolom, hogy elkezd a hátad mögött ismerkedni, aztán ha lesz egy nő, akihez oda tud költözni, szépen otthagy téged is.
02:02
Igen közöltem mindent vele ebben a stílusban. Mondtam neki egyszer essen baja a gyereknek kiirtom a tehenet és nem érdekel mi lesz a fiával. Mindent tud mégis itt van mellettem nem a fiával.
02:06
Persze csakis véletlenül sem a közös gyereket és engem félt az extől és a gyerektől de ígérem ha megszületik az ítélet leírom hová került a kölyök 😉
Mikor a kérdező azt hiszi, hogy megnyerte a főnyereményt. 😂😂
Jázminka, ha képes elhagyni a gyerekét, a tiedet is elfogja, ha olyan helyzet adódik.
Használd ki, mert előbb utóbb élvezheted az egyedülálló anyaságot. 🤡
#134
Őszintén szólva én lexarom, csak röhögök ezen a maunika show-n. De a gyerek nem fogja elfelejteni azt se, amit te mondtál, meg azt se, hogy az apja sírni hagyta és hazavitte. Egy életen át gyűlölni fog mindhármótokat, és arra fogja használni a láthatásokat, hogy az apját lehúzza pénzzel, téged szívasson, a kistesón meg leverje, amit tőled elszenved. Neki se kell hozzá egy ujjal se hozzáérni, a kisgyerekek gyorsan elbőgik magukat.
Az lesz ám a szép családi élet! Aztán hétvége után hazamegy, és röhögve meséli az anyjának a legkisebb hibádat is.
Nem lehet, hogy igazam van, hanem igazam van. Ez biztos. Amíg te nem mutatsz tiszteletet, addig ő sem fog. Pontosan ugyanolyan pronyó vagy, mint az anyukája. Ne aggódj, a te kölköd is pontosan ugyanilyen lesz, mint amilyen most Ödönke! Nem fogsz te tenni semmit sem, elintézni nem tudod, hogy intézetbe kerüljön. Ez nem így működik! Ha az apja szereti azt a gyereket, akkor téged fog nagyon gyorsan lecserélni egy remélhetőleg minőségibb modellre. Apuka meg önmagát minősíti ezzel a viselkedéssel - ne feledd: úgy fog bánni a TE kölyköddel is, ahogyan Ödönkével!
Most azt hiszed, hogy nálad van a gyeplő, de nagyon tévedsz. Aztán nézni fogsz, amikor a te pulyádat is sírni hagyja és a te pulyádat is lepasszolja majd, mert nincsen hozzá kedve, esetleg egy másik nő azt parancsolja neki. Gecziiiii... Összeteszem a két kezemet a férjemért, mert ő soha nem hagyja sírni a kislányunkat. Soha. Mindketten elmebeteg pszichopaták vagytok. Pont összeilletek az uracskáddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!