Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Erről mi a véleményetek? A férjem nem akar sexelni de kiakad ha mással csinálom
Én és a férjem 6 éve vagyunk házasok
Az elején még nagyon jó volt minden közöttünk, úgyértem sokszor volt sex meg tényleg romantikus volt a kapcsolatunk,heti egyszer minimum volt olyan pillanat amikor sexbe fordul a csók, ölelés stb
3 éve született meg az első gyerek, kistesó meg nincs (majd erre is rátérek) de mióta van gyerek egyszerűen hozzám sem nyúlnak
Nem lettem dagadt, rendszeresen sportoltam terhesség alatt és mikor már lehetett szülés után is. Teljesen visszahoztam az eddigi alakom. Én tényleg nem értem mi a sz@r változott meg. Sokszor már azt vettem észre hogy meg csak még se puszil mikor elmegy itthonról, úgy kell "raszolnom" hogy mivan már nem divat a puszi és akkor visszajön.
Miután gyerekünk lett 1 AZAZ 1 év után szexeltunk először és utoljára, úgy hogy már sem olyan volt mint azelőtt. Azóta mindig bibújik a "feladat" alól és minden hülyeséget kitalál hogy most miért nem akar szexelni
Én ezt nagyon meguntam
Hogy olyannal akarok lenni aki nem akar velem lenni
Ezért nyilván kisteso sincs pedig én nagyon szeretnék, és régen még ő is akart...
Igyhat találtam olyat aki velem akar lenni...
Kb 1 eve sexeltem először egy
másik férfival, aztan egy másikkal több ideig stb
Na erre a férjem rájött (tegnap)
és minden kurvának lehordott meg hogy nem igaz hogy ennyire sexelni akarok, hogy mással csinálom helyette
Mondtam hogy ő nem képes kielégíteni ezért valamit muszaly volt tennem. Ő erre azt mondta hogy ő is kibírja sex nélkül, mostmár nem 18 éves, van gyereke is és már nem kell ilyeneket csinálnia ! Mi a fasz?
Én komolyan nem értem mi a fasz lett vele
Nyilvánvalóan válna , és a gyereket vinné, mert szerinte nem megbízható egy olyan szülő akinek "2 élete van" és félrekúrogat
Ezt ő mondta szó szerint
Szerintetek ez mi ? Én még életemben ilyet nem tapasztaltam
Ohh, én már ezerszer meg egyszer beszéltem vele erről, de ő nem mond semmi értelmeset
De hallotam pl olyat hogy egy pasi elkezdett undorodni a felesegetol amiatt amit a szülésnél látott
Ő is bent vokt
De ez szerintem annyira alpári dolog
Szültem neki egy gyereket, merthogy nem csak enyém
Kemény munka árán de teljesen viszonoztam magam az előző formára mert tudom hogy ez nagy probléma némelyik pasinak hogy uresti plusz 5 kiló
És tényleg azért mert szerettem és nyilván magam miatt is de azért inkább miatta
És nem tudom mi a kutyafülét tudott látni ott a szülésen amit eddig ne látott volna előtte belőlem
De őszintén erre sosem kérdeztem rá mert túlságosan fájna ha kimondaná komolyan emiatt nem ér hozzám azot
#6 Nagyon magadat hibáztatod! Ez rossz irány. Te mindent megtettél, egy ilyen pasival nem lehet mit kezdeni. Nem tudjuk mi baja van, de ha nem bírja kinyögni, akkor ez van. Felnőtt embertől elvárható lenne, hogy képes legyen kommunikálni a problémáit.
Egyáltalán nem biztos, hogy veled van baja, hiszen mi baja lenne veled. Talán a saját fejében, vagy a saját testével nincs rendben valami.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!