Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit érezhet olyankor, ha visszagondol arra az időszakra?
Van egy ismerősöm, akivel mindíg sokat beszélgettünk, ugyanabban az irodában is dolgozunk.
Ismerem a párját is, vagyis már csak volt párját. Nemrég kiderült, hogy két éve megcsalta a srác és szakítottak.
Azóta kicsit magába fordult, nem jön velem se beszélgetni.
Pedig eddig annyit mesélt, sokszor dőltek belőle a történetek, emlékek. Imádta a párját, nem is emlékszem rá, hogy valaha is valami rosszat mondott volna róla. Valahogy szeretnék vele beszélgetni, de nem engedi. Szeretnék segíteni neki valahogy.
Lehet, hogy ez furcsán hangzik,
de valahogy szeretném azt is megkérdezni tőle, hogy gondol most arra az időszakra, amit eddig csodálatosnak írt le.
Fájdalmat, lelkiismeretfurdalást valószínű érezhet.
Egy megcsalás egy borzalmas trauma annak aki megéli.
Az elkövető meg kapálózik, hogy ne veszítse el a párját.
Azt gondolom, hogy az, aki meg tudja csalni a párját ott nincs szeretet.
Ha volt jó is a felbomlott kapcsolatban akkor az elég nyomasztó érzés lehet így utólag.
Az is lehet, hogy rájött ki nem mondott problémákra, amivel már nem tud mit kezdeni.
Sok minden járhat a fejében, ami leköti a gondolatait.
Mindenesetre nagy lecke a megcsalás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!