Nem szabad féltékenynek lenni, de akkor mi hűség?

Tegyük fel valaki megbízik a párjában. A párja viszont az ellenkező nemmel barátkozik.

Nem adódhat úgy, hogy szépen lassan megkedveli az illetőt és rájön, hogy ő jobban illik hozzá? De.

Csinálhatsz mindent jól, ha a másik a duplját tudja nyújtani, vagy egy ponton túl (akár az újdonság varázsa által) érdekesebb. Ezen a ponton már igazolódik, hogy nem te vagy az igazi, mert más iránt érdeklődik attól függetlenűl, hogy végeredményben csalódik e vagy sem.

A hűség nem azt jelentené, hogy másnak esélyt sem adsz amíg van partnered? És nem kilibikókázni, hogy a beszélgetés még nem, a találkozás pedig már megcsalás, a csoportban találkozás azonban még nem megcsalás stb. Inkább, hogy nem is érdeklődsz senki iránt egy bizonyos szintnél jobban. A munkakapcsolat vagy ilyesmi természetesen más.

Aztán téged meg lehet betegesen féltékenynek titulálni és ezzel legitimálni, hogy másokkal ismerkedsz.

De akkor mit jelent a hűség? Találtál egy sokkal vonzóbb, érdekesebb embert, akihez húz a szíved, mert már megismerted annyira... de aztán megálljt parancsolsz magadnak és elfelejted?

De miért kell eljutni erre a pontra, és döntéshelyzetbe hozni magadat amikor az elején ignorálhattad volna az illetőt.