A párom legjobb barátja meg csókolt. Most hogy mondjam el a páromnak ?

Most ezt férfiként mondom: ha ezért szakított, akkor jobb is, hogy megszabadultál tőle. Tudom, ez most rohadtul fáj. És fájni is fog még egy ideig. :/ De ennél a pötsnél bárhol értelmesebb férfit találsz. Az áldozathibáztatást látom, profi szintre emelte, emellett nagyjából egy óvodás értelmi szintjén van, sőt, még valahol mélyen az alatt.

Most eljátszottam a gondolattal, hogy hogy reagálnék... Soha ne essen meg ilyesmi, de ha mégis megtörténne, vajon hogy reagálnék, ha barátnőm ezt mondaná?

Az első dolog lenne, hogy megkérdezném, hogy hogy érzi magát? Mennyire viselte meg az eset? És mindent megtennék, hogy a lehető legkönnyebben túl tudja tenni magát rajta.

Aztán jönne egy nem épp barátságos hangvételű beszélgetés a "legjobb baráttal". Neem, nem történne tettlegesség, nem hiszek benne, hogy az lenne egy probléma lerendezésének a helyes módja, pedig megérdemelné. Egyszerűen közölném vele, hogy a barátságunk nem létezik többé, sőt, ráébredtem, hogy igazából soha sem létezett. Az egy dolog, hogy olyat tett, ami messze túllép a bocsánatos bűn fogalmán, de hogy még egy gerinctelen, hazug féreg is legyen? Ha tett valamit, akkor vallja csak be. Vállalja a felelősséget a tetteiért! Letámadni az állítólagos legjobb barátjának a barátnőjét, az ment neki, de gerinces módon odaállni, hogy "bocsánat haver, de nagyon el****tam", ahhoz már gyáva? Garantáltan ez lenne az utolsó pillanat, hogy megtűtem a közelemben.

Végül barátnőmtől meg bocsánatot kérnék, amiért ilyen "barátot" szabadítottam rá, és megígérném, hogy ezentúl igyekszem jobban kiismerni azokat, akiket a barátaimnak gondolok.

És hogy én miért lennék biztos abban, hogy barátnőmnek hihetek? Mert erről is szól a bizalom. Az pedig az alapja egy valamire való párkapcsolatnak. Akiről azt tudnám feltételezni, hogy a hátam mögött kavar, azzal nem jönnék össze. Persze, én sem vagyok hibátlan emberismerő, jártam már olyannal, aki megcsalt (bár mostani barátnőm tényleg az utolsó ember lenne a Földön, akiről ezt feltételezni tudnám), de akkor ott a kérdés: miért is mondta el? Ha ő kezdeményezte volna, akkor teljesen életszerűtlen, hogy elmondja, és a másikat okolja.

Valóság: a kérdező ferdített, és az igazságot a haver mondta el.

Voltam már ilyenben.

Fájdalmas valóság: ez soha nem is volt amolyan igazi kapcsolat. Értem én ez alatt: normális körülmények között egy férfi megbízik a barátnőjében, szereti, és megbecsüli őt, és NEM úgy tekint rá, mint egy lazán eldobható játékszerre, akiről zsigerből azt feltételezi, hogy ő hazudik.

Még ha netán kételyek is merülnének fel, egy kicsit is tökös pasas, aki minimálisan tiszteli a barátnőjét, a legalapvetőbb elvárás ilyen helyzetben, hogy akkor megvizsgálja, hogy vajon melyik félnek lehet igaza? De nem ám az, hogy felhívja a zaklatót - mert már bocs, de amit ez a "barát" csinált, az kimeríti a zaklatás fogalmát mind szexuális, mint polgári értelemben -, és teljesen mindegy, hogy mi a valóság, amit ő mond, azt gondolkodás nélkül elhiszi. Az ilyen nem férfi. Az ilyen egy féreg.

Hát tudod, akkor innentől sz*pja a haverja farkát, ha ennyire bele van szerelmesedve.

Én csak azt kérem, hogy ettől még ne gondold azt, hogy mindenki ilyen, mert ez nincs így. Pár év, és ez a pasas csak egy komikus sztori lesz a "retard ex", és a "félresikerült próbálkozások" témában. Te pedig minden bizonnyal találni fogsz egy valódi férfit, aki megbecsül, és aki még vitás kérdés esetén is igyekszik az igazat kideríteni, és nem csak egy alkesz baromnak a bábja.

Tudom, ezt ilyenkor még nehét megemészteni, de ne csüggedj, mert nem egy értékes személyt veszítettél el, hanem egy aljas szemétládát.