Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalás után fiúk/férfiak nálatok, hogy ment ez?
Sajnos megcsalt a barátnőm, megbeszéltük, folytattuk a kapcsolatot.
Ennek már 8 hónapja.
Viszont észrevettem, hogy azóta valahogy az erekcióm nem olyan amilyen előtte volt. Tehát jobban kell koncentrálnom, hogy kemény maradjak, nehezebben tudom felállítani, és nagyon ott kell legyek fejben, hogy ne lankadjak le.
Bevillanak a képek, dolgok amíg megcsalt, fél éven át csalt, és hát szerelmi kapcsolat volt kettejük között, abban meg ugye minden benne van, vágy, érzelem, hevesség, kívánás, kéj stb.
És jönnek szex közben a képek, és hát az eredménye az, amit fentebb írtam.
Azoktól a férfiaktól kérdezném, hogy akik elnézték a megcsalást és folytatódott, azoknak jelentkezett ez mint nálam, és ha igen, milyen módszerrel sikerült ezen túl lendulni?
Nőként mondom, hogy onnantól nálam sem úgy mentek a dolgok.
Kb egyátalán nem lettem 'nedves' soha.
Szerintem ideje lenne beismerned, hogy bár te próbáltad amúgy nagylelkűen megbocsájtani, nem igazán sikerült. Lehet, hogy ténylegesen nem neheztelsz, de láthatólag olyan sebeket ejtett a kapcsolatotokon, amit nem sikerült kiheverned.
Én így nem maradnék mellette. Ez legjobb esetben is langyos víz…
De felnőtt ember vagy, neked kell tudni, mit akarsz.
Szép kilátások mit ne mondjak....
Bár megértem teljes mértékben amit írtok, hogy valahogy eltűnt belőlem iránta az ami régen volt a megcsalás előtt. 5 éves kapcsolat, én 31, szeretnék családot alapítani majd, de egyszerűen már nem látom benne mondjuk a gyerekeim anyját, lehet a születendő gyereket sem tudnám tiszta teljes szívemből szeretni ha úgy jönne ki. De most komolyan én vagyok az egyetlen aki ezek után is megpróbálta....?
Habár en nem csaltam meg senkit de 2 exem is olyan volt hogy folyamat ezen kattogott hogy biztos csalom, pasizok, ezen veszekedtek mindig.
Az egyik ez miatt elkzdett online csetelni ismerkedni randizni mint bosszu, meg szerintem kapuzárásos, hogy nem kell senkinek, a másik meg elkezdett lehordani egy k-nak, szex kozben is bevágott olyat hogy nekem biztos mindegy melyik f.sz van bennem.
Mindkettő folyamatosan bántott. Olyanért amit el se követtem, meg nem is kellett más soha mivel én szeretem akivel vagyok..
Teljesen ártatlanul voltam mindig "meghurcolva".
Ja meg volt egy 3.is de az meg annyira beteg hogy már 1 hónapon belül folyamat sírtam mert állandoan vádolt, igy őt nagyon hamar el kellett engednem.
A masik 2-ről később bukott ki hogy milyenek.
De röviden: folyamat vádolnak bántanak, üvöltöznek gyűlölnek, szeretet nincs bennük. Ok nélkül..
Akkor mi lett volna ha tényleg csaltam volna őket és kiderül?
A szeretet önzetlen, nem lehet kihasználni, és soha nem fogy el, sőt, mennél többet adsz belőle a világnak, neked annál több lesz belőle :)
Szét kell választani, mert: Szeretet és Szerelem, két kölön dolog.
Szerelem nevében az ember ölni is képes, ezt mind tudjuk róla.
A szeretetet gyakorló embert semmi (értsd helyesen) nem "bánthatja",
amit egy általa szeretett ember tesz.
Ami jó neked, az jó nekem is......
Csak az az EGO NE LENNE, mi? :)
7 nem vonzom az ididotakat! Csak vannak ilyenek IS!
barom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!