Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan tudtátok megbocsátani...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudtátok megbocsátani magatoknak a megcsalást?

Figyelt kérdés

Tudom, kicsit furcsa a kérdés. Amióta az eszemet tudom, hűséges, megbízható embernek tartottam magam, akivel meg lehet beszélni a problémákat és nem hagy cserben, csak végső esetben lép ki, de akkor sem félre.



Volt egy kapcsolatom, amiben nem működött a szex szinte soha, 5 évig voltunk együtt, történt elég dolog az életemben ahhoz, hogy ne zavarjon ez engem, nyakig voltam a munkában, tanulásban, edzésben egymással párhuzamosan és zajlott az élet. Az utolsó egy évben már úgy éreztem, hogy nem tudok így leélni egy életet, pedig a párom a mindenem volt, jegyben jártunk, emberileg az volt, akit mindig is akartam és vonzónak is tartottam, de mikor szexre került a sor, csak a rossz e kínos élmények jöttek, teljesen kiestem a szerepből, zavarban voltam és nem a jó értelemben (főleg a korábbi kudarcaink miatt). Ez nem kifogás, csak szeretném érzékeltetni, hogy ő sem volt hibás, próbált rám figyelni, de csak kudarcba fulladt próbálkozásaink voltak. De mindig reménykedtem.


Elmentünk együtt szórakozni valamikor egy nagyobb társaságban és rettenetesen berúgtam. Ilyen már volt többször, nem szoktam r*bancra inni magam soha. Volt egy férfi a társaságban, akivel elkezdtünk beszélgetni, mégtöbbet ittunk, én éreztem, hogy egyre közelebb ül hozzám, szóltam a páromnak, hogy xy eléggé nyomul de ne rendezzen jelenetet, megoldom (mint addig bármikor). Hát, nem oldottam meg, kimentem a mosdóba, hogy összeszedjem magam és kicsit kijózanodjak, ő utánam jött és megcsókolt. Itt valami teljesen átszakadt bennem és egymásnak estünk. Aztán teljes képszakadás, csak két dologban vagyok biztos, amire emlékszem, az egyik, hogy több nem történt köztünk, a másik az, hogy nagyon élveztem és nagyon hiányzott ez az érzés.



Valahogy hazakeveredtem, a párom nem tudott semmit akkor még. Másnap amint magamhoz tértem, összeszorult a gyomrom a bűntudattól, mindent elmondtam neki és hiába akart megbocsátani, én úgy éreztem, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha ezt megúsznám ennyivel és minden menne tovább. Mi a garancia arra, hogy többé ez nem történik meg, ha az ember, akinek hittem magam, megszűnt létezni ezzel a mozdulattal?


Szakítottam, eltelt pár hónap és most itt vagyunk. Azóta is beszélgetünk, azóta is újra szeretné ezt velem kezdeni és én is vele, mert nagyon szeretem.


De úgy érzem, nem vagyok méltó a szeretetére és hogy nem vagyok az a klassz ember már, aki megérdemli ezt a kapcsolatot. Hogy nem lehet bennem bízni többé és csak az lettem, akin előtte csóváltam rosszallóan a fejem. Minél szorosabb lesz köztünk ez, annál inkább kísért az egésznek az emléke és folyamatosan bőgök azon, hogy mindent tönkretettem, beleértve azt a lányt is, aki voltam a saját szememben. Ő ugyanúgy tekint rám, de attól én még gyűlölöm magam.


Járunk párterápiára, de az csak a nemi életünk rendbetételére irányul, mert tudjuk, hogy anélkül megint itt kötünk ki (ha nem rosszabb helyzetben).


Nem tudom, mitévő legyek. Tudom, hogy jogos az, hogy szarul érzem magam és egy percig nem kerestem erre mentséget. De jelenleg képtelennek érzem magam arra, hogy valaha ebben az életben bárkihez méltónak tartom magam és ne legyen bűntudatom attól, ha szeretnek és bíznak bennem, nemhogy ahhoz az emberhez, akivel ezt tettem...


2023. jún. 1. 10:28
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
52%
Nem tetszene, de megbocsájtanék neki. Persze lehet ráfáznék, de legalább esélyt adtam annak, hogy boldog legyek, de csakis úgy, hogy tudom, hogy szeretjük egymást, egyébként nem nézném el.
2023. jún. 1. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
55%
Ne agyald túl, szerintem önmarcangolod magad. Az én volt barátnőm fél éven keresztül csalt engem érzelmileg, miután kiderult kb neki állt feljebb az egész. Ha ilyen viselkedést és megbánást tanúsított volna mint te, még én kértem volna elnézést.
2023. jún. 2. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%

Tudtam, hogy mi volt az okom rá, meg is beszéltem magammal, hogy mi miért történt, megértem magam és megváltoztam. 3 sztorim van erről.


1.: Borzasztóan önbizalom hiányos tini voltam, azt gondoltam, hozzám aztán senki nem érne bottal sem. Majd 16 éves koromban jött egy srác, aki hajlandó volt velem járni. Na mondom akkor őt meg kell tartani... Két évig voltunk együtt, de nagyon toxikus volt, csak akkor ezt még tapasztalat hiányában nem tudtam. Azt hittem, ez a normális. Megismerkedtem egy másik sráccal, akivel fél évig ment az, hogy én szenvedtem, mert jól esett flörtölni vele, de tudtam, hogy nem szabad, mert kapcsolatban vagyok. Végül engedtem a csábításnak, volt csók, később kézzel kielégítettük egymást. Két hétig tartott ez a szeretői viszony, majd szakítottam és összejöttem vele. Tudom, hogy akkor máshogy nem lett volna vége a toxikus kapcsolatomnak, kellett az, hogy valaki kirángasson belőle.


2.: Itt már 23 voltam. Volt egy srác, akivel szexeltem néha, de csak ennyi volt, bár én szívesen jártam is volna vele. Nagyon jó volt vele a szex. Megismertem egy srácot, akivel úgy randizgattam, hogy bár tetszett, de azt gondoltam, nem lesz semmi, mert elég töketlen volt, meg szűz (22 évesen), én akkoriban olyan sráccal akartam lenni, akivel jókat lehet szexelni. Csókolóztunk, megkérdezte, járunk e, én mondtam, hogy igen. De addigra már le volt beszélve 5 nappal későbbre a szexbarival a tali. Azt gondoltam, oké lehet akár egy jó kapcsolat is, nem tudom, de akkor le kell mondanom a jó szexről, hadd csináljam még egyszer utoljára :D Úgyhogy megtörtént, majd mondtam is neki, hogy ez volt az utolsó, mert megismertem valakit. Na hát 3 hét múlva dobott a szűz srác, én meg annyira kivoltam, mert meglepett, hogy át is hívtam azonnal ezt a szexbarit :D


3.: Két hónapot voltam együtt a sráccal, 24 voltam. Sikított a tény, hogy még mindig az exébe szerelmes. De voltak egyéb problémák is. Gondolkoztam azon, hogy kidobom, de végül nem dobtam. Az előbb említett szexbarinak sírtam emiatt, majd áthívott magához, szexeltünk. Rá két napra pedig kidobtam a srácot. Mint kiderült, ő is megcsalt az exével, nem is egyszer. Úgyhogy ezt max bosszúnak lehet hívni.

2023. jún. 4. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Ha már most rossz a szex, később sem lesz jobb. Fiatal lehetsz, szakíts most nehogy aztán gyerekekkel kelljen a válást intézni. Sokkal rosszabb lesz
2023. jún. 4. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!