Hogyan tudtátok megbocsátani magatoknak a megcsalást?

Tudom, kicsit furcsa a kérdés. Amióta az eszemet tudom, hűséges, megbízható embernek tartottam magam, akivel meg lehet beszélni a problémákat és nem hagy cserben, csak végső esetben lép ki, de akkor sem félre.

Volt egy kapcsolatom, amiben nem működött a szex szinte soha, 5 évig voltunk együtt, történt elég dolog az életemben ahhoz, hogy ne zavarjon ez engem, nyakig voltam a munkában, tanulásban, edzésben egymással párhuzamosan és zajlott az élet. Az utolsó egy évben már úgy éreztem, hogy nem tudok így leélni egy életet, pedig a párom a mindenem volt, jegyben jártunk, emberileg az volt, akit mindig is akartam és vonzónak is tartottam, de mikor szexre került a sor, csak a rossz e kínos élmények jöttek, teljesen kiestem a szerepből, zavarban voltam és nem a jó értelemben (főleg a korábbi kudarcaink miatt). Ez nem kifogás, csak szeretném érzékeltetni, hogy ő sem volt hibás, próbált rám figyelni, de csak kudarcba fulladt próbálkozásaink voltak. De mindig reménykedtem.

Elmentünk együtt szórakozni valamikor egy nagyobb társaságban és rettenetesen berúgtam. Ilyen már volt többször, nem szoktam r*bancra inni magam soha. Volt egy férfi a társaságban, akivel elkezdtünk beszélgetni, mégtöbbet ittunk, én éreztem, hogy egyre közelebb ül hozzám, szóltam a páromnak, hogy xy eléggé nyomul de ne rendezzen jelenetet, megoldom (mint addig bármikor). Hát, nem oldottam meg, kimentem a mosdóba, hogy összeszedjem magam és kicsit kijózanodjak, ő utánam jött és megcsókolt. Itt valami teljesen átszakadt bennem és egymásnak estünk. Aztán teljes képszakadás, csak két dologban vagyok biztos, amire emlékszem, az egyik, hogy több nem történt köztünk, a másik az, hogy nagyon élveztem és nagyon hiányzott ez az érzés.

Valahogy hazakeveredtem, a párom nem tudott semmit akkor még. Másnap amint magamhoz tértem, összeszorult a gyomrom a bűntudattól, mindent elmondtam neki és hiába akart megbocsátani, én úgy éreztem, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha ezt megúsznám ennyivel és minden menne tovább. Mi a garancia arra, hogy többé ez nem történik meg, ha az ember, akinek hittem magam, megszűnt létezni ezzel a mozdulattal?

Szakítottam, eltelt pár hónap és most itt vagyunk. Azóta is beszélgetünk, azóta is újra szeretné ezt velem kezdeni és én is vele, mert nagyon szeretem.

De úgy érzem, nem vagyok méltó a szeretetére és hogy nem vagyok az a klassz ember már, aki megérdemli ezt a kapcsolatot. Hogy nem lehet bennem bízni többé és csak az lettem, akin előtte csóváltam rosszallóan a fejem. Minél szorosabb lesz köztünk ez, annál inkább kísért az egésznek az emléke és folyamatosan bőgök azon, hogy mindent tönkretettem, beleértve azt a lányt is, aki voltam a saját szememben. Ő ugyanúgy tekint rám, de attól én még gyűlölöm magam.

Járunk párterápiára, de az csak a nemi életünk rendbetételére irányul, mert tudjuk, hogy anélkül megint itt kötünk ki (ha nem rosszabb helyzetben).

Nem tudom, mitévő legyek. Tudom, hogy jogos az, hogy szarul érzem magam és egy percig nem kerestem erre mentséget. De jelenleg képtelennek érzem magam arra, hogy valaha ebben az életben bárkihez méltónak tartom magam és ne legyen bűntudatom attól, ha szeretnek és bíznak bennem, nemhogy ahhoz az emberhez, akivel ezt tettem...