Miért gondolják azt egyes emberek, hogy ha ők megtesznek minden tőlük telhetőt egy párkapcsolatért, akkor nem érheti őket semmi baj? Miért vélik úgy, hogy olyasmire is felkészültek, amire más nem gondolt?

Napjainkban bármikor történhet olyan, hogy valakit megcsalnak. Az egy dolog, hogy én nem lépnék félre, de ott van a másik ember, aki nem tartozik a hatáskörünkbe. Márpedig, ha valaki nem elég gerinces, simán megteheti az ilyesmit. Nem jelenthetjük ki, hogy ha szép/jóképű, hűséges, okos, jól szituált ember vagyok, akkor nem történhet semmi baj, a párom biztosan ki fog tartani mellettem.

Ismerőseim körében, egyik barátnőméknél történt olyan, hogy a lány és a fiú már jó ideje, kb. 2 éve együtt járt, közös jövőt terveztek, szóba került az eljegyzés is. Erre nem sokkal később a fiú félrelépett egy lánnyal, a liezon kitudódott, a pár szétment. Látszólag illettek egymáshoz, mindketten szép arcú, értelmes, egyetemet végzett emberek voltak, hasonló anyagi háttérrel. Úgy tűnt, minden klappol. A lány a mai napig nem tudja mire vélni a történteket, mesélte is nekem, hogy ő úgy érzi, mindent megadott a szerelmének, ezért sem érti, miért cserélte le őt egy kikent-kifent, ám buta lányra.

Arra is volt példa, hogy az egyik barátnőm kapcsolatban élt egy fiúval, aki egyetlen gyermeke a szüleinek. A lány elmondása szerint a fiút a mai napig az anyja irányítja, emellett túl sok időt tölt munkával. Többször felmerült a szakítás lehetősége. Végül azonban nem mentek szét, de a lány jó ideig viszonyt folytatott egy félcigány férfival. A fiú a mai napig nem tud erről.

Olyat is tapasztaltam, hogy volt egy házaspár, született három gyermekük. A férfi azonban mindent borított, miután szerelmes lett egy másik nőbe. Azóta is az új nő és annak az előző házasságából született gyermeke élvez előnyt, a három fiú le van ejtve. A volt feleség a mai napig nem érti, mi történhetett, hiszen elmondása szerint mindent megadott a férjének az ágyban, főzött rá, mosta a gatyáit, a gyermekekre is gondot viselt.

Egyébként nem kell messzire menni, az én szüleim szintén elváltak, ebben erősen közrejátszott az, hogy mindketten félreléptek. Anyukám lépett ki, mert szerelmes lett egy másik férfiba. Azóta is együtt vannak, igaz, Anyukám elmondása szerint nem jobb az a házasság, csak másabb, mivel két ember nem egyforma. Hamar egy fedél alá költözött az új párjával, lakva ismerte meg igazán. Amíg tartott a rózsaszín köd, nem látott tisztán, elvesztette a józan ítélőképességét.

Arról nem is beszélve, hogy az egyik nőismerős a jómódú, sokat dolgozó férjét megcsalta egy szoknyabolond, olykor kábítószerező férfival. Fény derült a hűtlenségre, így a házasság válással végződött.

Mivel magyarázható az, hogy sokan eldobják a biztosat a bizonytalanért? Miért nem lehet értékelni a jót? Ha elromlik valami, nem az lenne a legsportszerűbb, ha a két ember leülne és megbeszélné egymással a dolgokat? Miért jobb az, hogy megcsalják egymást?