Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezt túlreagáltam hogy megkereste a közös barátunkat és elment volna vele kettesben is találkozni?
Egy táborban voltunk, a barátom ezzel a lánnyal jó haveri viszonyban is lett. Nem is beszéltek azóta, most kereste fel a barátom őt hogy miújság, beszélgettek sokat, és egy közös kérdésben a barátom mondta (munkakeresés) h segítene neki tanácsot adni, talizzanak. Nekem ezt elmondta, de nem egyből, mert félt h féltékeny leszek stb.
A gond ott volt hogy ő mindig is tudta h már a táborban zavart a lány, láttam hogy tetszene a lánynak a barátom, ám nem csinált semmi olyat ami miatt féltékeny kellene legyek. A lánnyal jóban vagyunk, közösen buliztunk is.
Alapjáraton nem lennék féltékeny, ha nem tudnám h esetleg bejöhet neki a barátom. Persze jeleztem h mennyire zavar, így mondta a lánynak h jönnék én is a talira, úgyis rég láttuk egymást. Ő pedig nagyon korrekten mondta hogy akkor a barátom miért nem mondta ezt hamarabb, hiszen nem akarja én se hogy megharagudjak stb
Kicsit szerintem mindkét oldalról félreérthető volt a szituáció. A barátom abban a táborban nagyon örült hogy kiszakadt a munkahelyéről és szívesen barátkozik. Vannak régi lány barátai, fiúk is, rájuk nem vagyok féltékeny
De miért kellett a semmiből felkeresnie egy olyan lányt akiről tudja hogy zavart? Még ha csak baráti érdeklődésből is?
A barátomnak nagyon rosszul esett hogy ennyire nem bízok benne, hiszen csak barátilag kereste meg, egyszeri alkalommal beszélgettek bővebben, tehát nem rendszeresen. De mégis hol van a határ? Hagynom kellett volna hogy kettesben találkozzanak?
Nagyon szeret engem, és rosszul érezte magát mikor ezt megbeszéltük, hiszen ő semmi többet nem akart, csak segíteni akart neki hogy érdemes e azt a munkát elvállalni hiszen neki ezen a területen van tapasztalata
Kérlek írjátok meg, hogy ezt határt sértett e, vagy hogy jól reagáltam e
Az illetővel mindketten jóban vagyunk, semmi flört nem volt csak érdeklődés egymás hogyléte felől és a barátom talira invitálta h segítsen neki a kérdésben, állítása szerint nem akart semmi "többet"
Sosem volt indokom megcsalásra, nem az a fajta, nagyon őszinte és jószívű ember
Hát nem tudom. Ez a fiú-lány barátság olyan ingatag téma, pláne, hogy ez a csaj nem is régi, előtted is létező barát, hanem új ismerős.
Nekem sem tetszene őszintén szólva a szituáció, ha mind haverok vagytok, akkor a pasid alapból minek kettesben akart vele találkozni? Ha csak barátkozni akarna, meg tanácsot adni, és amúgy is jóban vagytok, akkor nyugodtan mehettél volna te is. De ő inkább titkolózott (eleinte) meg kockáztatja, hogy neked ez rosszul esik. Én ha közös baráttal találkozom, akkor alap, hogy hívom a párom, tök mindegy milyen nemű a másik személy.
Összességében passz, te ismered a barátodat, de nekem sem tetszene a szitu ebben a formában. Ugyanakkor nyilván féltékeny hárpia sem akar lenni az ember.
Hát ez az, minek kettesben találkozni? Nyilván ha annyira mást akart volna eltitkolta volna teljesen, de végül elmondta
Szimplán csak kedveli mint embert illetve azt vettem észre szeret segíteni, hiszen ő az a “ért hozzá” tudja, és szereti fitogtatni a tudását
Nem érezte a határt, mégha nem is rosszból kereste fel
Csak egyszer beszéltek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!