Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem megcsal?

Figyelt kérdés

Pár hete terveztük, hogy leutazunk végre szüleimhez, mert elég rég nem találkoztunk a vírus miatt. Első körben leszögezném, sosem néztem meg, kivel, mit beszél.

Viszont magára vállalta, hogy utánanéz merrefelé érdemes nézelődni (mindig összekötünk minden utazást más programmal)

Csakhogy valamiféle női megérzésem lett, és úgy éreztem, hogy susmusol valamit, mert már egy ideje sokat lógott telefonján, de most feltűnően lelkesen és késő este "kereste" a programokat.

Nem is akartam vele foglalkozni, de mégis úgy adódott, hogy felügyelet nélkül hagyta a gépét és én leültem és szégyen ide-oda, belenéztem a levelezésébe. Semmit sem találtam, egészen míg egy elfeljetett piszkozatig nem jutottam, ahol arról ír(t volna?) valakinek, hogy mi mindent csinálna vele. Nem viccelek, mint egy pornófilm részlete. Nem volt hosszú, mintha válasz lett volna valamire. De annál szaftosabb, nekem sem mondott még ilyeneket...


Ezek után elborult az agyam és eszembe jutott, hogy szinkronizálva van a képtára a mobiljával és azt automatikusan meg tudtam nyitni.

Hónapokra visszamenőleg vannak intim fotók róla!! De csak róla. Igen, arról. Így is-úgy is.


Persze egyből szembesítettem vele, és ő mindent tagad. Állítólag a piszkozat csak egy kósza gondolat volt, senkinek sem szólt, és kikérte magának, hogy a privát képeit nézegetem, mert azokat magának készítette unalmában.


Nem vagyok hülye, de nem tudom hogyan tudnám bebizonyítani, hogy hazudik.És mivel hónapokra visszamenőleg voltak fotók, így elég egyértelmű, hogy nem egy egyszeri félrelépése volt.

És ebben a történetben az az érdekes, hogy itthon minden rendben, mi is együtt szoktunk lenni, és pont az volt furcsa, hogy az elmúlt időszakban kedvesebb lett. Én meg betudtam annak, hogy a sok munkahelyi stressz a vírus miatt (kétszer váltott munkát!) olyan ideges volt és azért lett kedvesebb, mert most úgy néz ki megmarad az állása.


Ti mit tennétek? Lehet, hogy tényleg nem ment félre? (ezt igazolná, hogy mi szépen megvagyunk, főleg utóbbi pár hónapban még a feszültségek is elsimultak)

Vagy mit csináljak? Rúgjam ki pár izé fotó miatt? Köti az ebet a karóhoz, hogy hallucinálok és hogy én vagyok akiben nincs bizalom.


Ja és kb. ha visszagondolok elkezdett edzeni is, egyidőben a képeivel nagyjából. Én meg örültem is neki hogy végre összeszedi magát


2021. márc. 9. 21:05
1 2 3 4 5
 21/48 anonim ***** válasza:
85%

19

Ennyi kompromisszumkészsèget csak ott látni ahol a pasi igyekszik meggyőzni az asszonyt hogy harmadiknak vefyenek be egy nőt, kizárólag èrzelem mentesen, a nö örömére, mert milyen jó lesz neki azt nézni ahogy a férje megbassza.

2021. márc. 9. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/48 A kérdező kommentje:
19. ezt nem értem. Szerintem valamit félreértettél. Én azt mondtam, hogy nem tudom a másik fél, ha volt , voltak-e érzelmek, mert valaki azt írta, hogy a szeretőt csak eteti, és erre írtam, hogy engem ez max. picit vigasztal, mert engem elárult
2021. márc. 9. 22:12
 23/48 anonim ***** válasza:
60%

Persze, ne dobjàl fel több èv hàzasságot csak úgy.

D

Én a helyedben megmondanàm.

Màtól nincs titkolózàs, kèpernyőzàr törölt előzmènyek, titkos jelszavak.

Minden nyitott, tiszta àtlàtható nincsenek titkok egymás előtt.

Bármikor bàrmelyikőtök bele nèzhet a másik leveleibe, gèpébe telójàba.


Ha ebbe bele megy akkor marad a kapcsolat ha nem akkor vège.

2021. márc. 9. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/48 A kérdező kommentje:

23. Igen, csak ezzel két gond van. Egyrészről láttam, már azokat a fotókat is törölte. Ráadásul, ha most is csak egy piszkozat maradt fent, max ügyesebb lesz :(

És még egy dolog: nagyon nem szeretnék átmenni sárkányba, aki átvilágítja mikor hazatér. Mit érek vele, hogy ellenőrzöm, mint egy börtönőr. Ha meg akar csalni, megteszi. Eddig is úgy néz ki, hogy sikerült :(

Én is írok egy levelet és egy másodperc múlva törlöm.


Inkább lapítok, mint aki elhiszi, hátha elhasal

2021. márc. 9. 22:21
 25/48 anonim ***** válasza:
100%

Értem. Szerinted valószínűleg megcsalt, csak nem tudod, hogy eggyel, vagy többel, meg, hogy vtak-e érzelmek. De Mind1, mert ha nincsenek, téged akkor se szeressen úgy, hogy másban járt. De azért lapítasz, hátha lebukik. Van egy rossz hírem. Ha "valószínűleg megcsalt", de nem bukik le, mert nyilván most óvatosabb lesz, vagy egy időre felfüggeszti, akkor is másban járt már. Amit te ugye nem szeretnél. Saját magadnak mondasz ellent. Kétségbeesetten kapaszkodsz a kedvességbe, hiába írjuk le, hogy az pont a hűtlenségre magyarázat, nem a hűségre. Tőlem aztán, csinálsz, amit akarsz, úgyis maradsz mellette csukott szemmel. Nekem Mind1, nem engem csalnak.

#18

2021. márc. 9. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/48 anonim ***** válasza:
100%

Ne haragudj, de NEKED mégis kinek kéne bizonyítanod? Benned rendült meg a másik bizalma? Te tettél félreérthető dolgokat? Nem? Akkor miért akarsz bizonyítani?

Manipulálnak. Sajnos sokan beleesnek ebbe, de minél hamarabb beismered,ráeszmélsz, annál hamarabb jössz ki belőle. Bízol benne? Tesz azért, hogy bízz, vagy csak támad, terel? Ártatlan ember nem ilyen manipulatív. Megcsal, hülyére vesz. Ezt készpénznek is veheted. A te döntésed, hogy ez neked rendben van-e. X év közös múlt ide vagy oda, a kérdés mindig az, hogy akarsz-e így élni életed végéig, vagy sem. Te döntesz, senki más. Ezekkel a válaszokkal szerintem elég egyértelműen figyelmeztetve lettél

2021. márc. 9. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/48 A kérdező kommentje:

25. Még mindig félreértesz. Én teljesen elfogadom, hogy a túlzott kedvesség erre is utalhat, pusztán jeleztem, hogy ez engem megvezetett. Nem voltam még ilyen helyzetben. Nem tudom mivel mondok magamnak ellent. Könnyű azért kívülről mondani, de egyik napról a másikra úgy kelni, hogy a szépnek tűnő életed egy ideje hazugság, elég nehezen lenyelhető béka. De tőlem te is higgyj amit akarsz, ha könnyebb savaznod.


26. magamnak. És mert az orra alá akarom dörgölni. Mert hülyének néz. Nem bízom benne. Tesz azért, ezért mondom, hogy kedves, de támad, ha szóbahozom.

Nekem is egyértelmű, hogy vége lesz, de tegye már fel itt a kezét, akit megcsaltak és másnap már be is adta a válást. Persze, hogy még keresem mi is van. Úgy pattogtok, mintha én lennék a hibás, hogy nem láttam egyből és nem rúgtam már ki.

2021. márc. 9. 23:11
 28/48 anonim ***** válasza:
100%
Fogyáshoz max egész alakos képeket szoktak csinálni nem close up fotót álló fallosszal 🤷‍♀️
2021. márc. 9. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/48 A kérdező kommentje:
28. köszönöm, most kellett a röhögés nagyon :D
2021. márc. 9. 23:24
 30/48 anonim ***** válasza:
100%
Örülök, hogy megnevetettelek na de én vérkomolyan mondtam 😅😂😂 azért mondjad már neki ezt így, érdekel mit mondana rá.
2021. márc. 9. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!